Zajcev az újságíróknak leszögezte, hogy az orosz atomfegyverek, amelytől számos nyugati tisztviselő tart, nem alkalmazhatók a Moszkva által Ukrajnában végrehajtott „különleges katonai művelet” esetében.

Hirdetés

William Burns, a CIA igazgatója április 14-én kijelentette, hogy tekintettel az Oroszország Ukrajnában elszenvedett kudarcaira, „egyikünk sem veheti félvállról a taktikai nukleáris fegyverek vagy alacsony hozamú nukleáris fegyverek lehetséges bevetésének veszélyét”.

Korábban az orosz vezetés több alkalommal is tett arra utaló megjegyzéseket, hogy bizonyos esetben, ha veszélyben éreznék az országukat, akár atomfegyverek bevetése is szóba kerülhet, más megnyilvánulásaikban ugyanakkor jelezték, hogy ezt mindenképpen szeretnék elkerülni.

A cikk eredetileg a Hetek honlapján jelent meg, azt IDE KATTINTVA érhetik el.

Korábban írtuk