Az aranytartalék nagyságát tekintve Oroszország tavaly lekörözte Kínát, és az ötödik helyre lépett elő.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az orosz jegybank adatai szerint az aranytartalék idén január elsején 67,9 millió uncia (2112 tonna) volt. Ez 8,8 millió unciával (mintegy 274 tonnával) több az egy évvel korábbinál, amikor a tartalék kisebb mértékben, 7,2 millió unciával (224 millió tonnával) emelkedett a megelőző évhez viszonyítva. 

Az orosz aranytartalék értéke 86,903 milliárd dollárt tett ki az idei év elején, 13,4 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. 

Aranytartaléka alapján a lista élén az Egyesült Államok áll, amelyet Németország, Franciaország és Olaszország követ.

A hatodik helyre visszaszorult Kína aranytartaléka 59,6 millió uncia volt. Kína több mint két év alatt csupán egyetlen alkalommal növelte tartalékát, ami 2016 októberében még 59,2 millió uncia volt. 

Oroszország a világ harmadik legnagyobb aranytermelője, két éve, 2017-ben a termelése 6 százalékkal nőtt. Az orosz aranytermelők szövetsége 2018-ra a termelés 3 százalékos bővülésével számolt.

Az orosz pénzügyminisztérium legfrissebb adata szerint tavaly az első 10 hónapban 8,5 millió uncia (265 tonna) aranyat termeltek az országban.