Ezt Vologyin pénteken Telegram-bejegyzésben közölte. Hozzátette, hogy a kezdeményezésnek a frakcióvezetőkkel való megvitatása után a kérdést az állami duma (parlamenti alsóház) tanácsának kell megvitatnia.

Hirdetés

„Kijev semmibe veszi a minszki megállapodásokat, a NATO meg akarja szállni Ukrajnát, ez tragédiához vezethet” – írta a politikus.

„Nem engedhetjük meg, hogy így legyen. Egyvalami teljesen nyilvánvaló: keresni kell a módját annak, hogy hogyan szavatoljuk állampolgáraink és honfitársaink biztonságát a Donyecki Népköztársaságban és a Luhanszki Népköztársaságban” – tette hozzá.

Kommunista parlamenti képviselők szerdán kezdeményezték Vlagyimir Putyin elnöknél az elismerés kérdésének mérlegelését, valamint azt, hogy kezdjen tárgyalásokat a „köztársaságok” vezetőivel az államközi kapcsolatok jogi alapjainak lefektetéséről és az együttműködés aspektusainak rendezéséről.

Korábban írtuk

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a kezdeményezéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a kialakult helyzetben nagyon fontos óvakodni az olyan lépésektől, amelyek a feszültség tovább növeléséhez vezethetnek. Mint mondta, a javaslat kezdeményezőinek kerülniük kellene, hogy ilyen kényes ügyben politikai pontszerzésre törekedjenek.

Kitért az újságírói felkérés elől, hogy kommentálja Vologyin szavait. Azt mondta nem kíván az indítványról nyilatkozni, amíg a parlementi mérlegelés tart.

Az orosz médiában pénteken a szakadárok hírszerzésére hivatkozó jelentések jelentek meg, amelyek szerint az ukrán fegyveres erők Szmercs és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket szállítottak, valamint nacionalista egységeket csoportosítottak át a Donyec-medencébe, és támadást készítenek elő. A közlések szerint vegyi provokációkra is számítani lehet.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva „komoly politikai döntéseket” helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Egyesült Államok és a NATO kiábrándító válaszokat ad az orosz garanciaigényekre. Ezekre, mint Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai pénteki genfi tárgyalásain kiderült, várhatóan csak a jövő hétre készül el a Moszkva által igényelt írásos válasz.

„De a diplomácia mindenképpen központi szerepet játszik. Mi nem akarunk konfliktust, nem támadunk meg senkit, nem fenyegetünk senkit, mi az érdekeinket akarjuk megbízható módon biztosítani” – fogalmazott a diplomata.

Orosz hivatalos személyek korábban arra figyelmeztettek, hogy Moszkva „haditechnikai” választ fog adni, ha nem elégíti ki az Egyesült Államok és a NATO válasza.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon ismertette finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel a biztonsági garanciákra vonatkozó orosz igényeket, valamint beszámolt az orosz félnek az előző héten az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az Európai és Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Tanácsában folytatott megbeszéléseiről. Putyin elmondta, hogy Oroszország részletes és írásos választ vár tárgyalópartnereitől.

Az orosz elnök a délkelet-ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások semmibe vételével vádolta meg Kijevet. A felek a Kreml tájékoztatása szerint egyetértettek abban, hogy a 2015-ben elfogadott intézkedéscsomag végrehajtásának nincs alternatívája.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken moszkvai látogatásra hívta meg brit hivatali partnerét, Ben Wallace-t az aktuális biztonsági problémák megvitatására. Hétfői parlamenti felszólalásában Wallace helyezte kilátásba, hogy Londonba invitálja Sojgut.