Az egyik halálos áldozat a mentőalakulat tagja volt, aki szolgálat közben vesztette életét – jelentette a Telegram üzenetküldőn a település polgármestere, Olekszandr Szimtcsicin, aki egyben a csapások következtében megrongálódott épületekről is beszámolt.

Hirdetés

Nem sokkal később a Hmelnyickij régió kormányzója, Szerhij Gamalij a Telegramban bejelentette, hogy egy másik mentőmunkás a kórházban halt bele sebesülésébe.

Gamalij közölte, hogy éjszaka három dróncsapást intéztek a város ellen, amely a Kijevtől mintegy 350 kilométerre délnyugatra fekvő régió központja. A településnek az egy évvel ezelőtt indított orosz támadás előtt mintegy 275 ezer lakosa volt.

Oroszország összesen tizennégy iráni gyártmányú, Sahíd típusú drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte hétfő reggel az ukrán légierő, amely szerint a drónok közül 11-et lelőtt az ukrán légvédelem.

Korábban írtuk

Kilenc drónt Kijev környékén semmisítettek meg – derült ki a kijevi katonai közigazgatás tájékoztatójából. Ez utóbbiaknak nem voltak áldozatai, és károk sem keletkeztek.

Több iráni drónt lelőttek Kijev légterében

Az orosz hadsereg 14 iráni gyártású drónt vetett be Ukrajna ellen hétfőre virradóan, ezek közül 11-et az ukrán erők megsemmisítettek – közölte az ukrán vezérkar. Szerhij Popko, a kijevi városi katonai adminisztráció vezetője később hozzátette, hogy kilenc önmegsemmisítő drónt a főváros légterében lőtt le az ukrán hadsereg. Az előzetes információk alapján sem személyi sérülést, sem károkat nem okozott Kijevben a dróntámadás.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint hétfő reggel egész Ukrajna területén légiriadót rendeltek el, a veszély egy órán át tartott. A dél-ukrajnai Odessza megyében vészhelyzeti leállás volt egy nagyfeszültségű elektromos vezetéken, aminek következtében Odessza városának csaknem egésze áram nélkül maradt – hozta nyilvánosságra a DTEK energetikai vállalat. Hozzátette, hogy a szakemberek rögvest hozzálátnak a javítási munkálatoknak, amint lefújják a légiriadót.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben rendeletet írt alá, amelyben az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntése alapján szankciók alá vont 164 magán- és 85 jogi személyt, köztük olyan cégeket, amelyek kapcsolatban állnak a Wagner zsoldoscsoporttal és annak alapítójával, Jevgenyij Prigozsinnal.