Fotó: shutterstock.com
Márciusban még McDonald’s volt a neve ennek a gyorsétteremnek Oroszországban
Hirdetés

Mióta Oroszország február 21-én elismerte a Donbasz két szeparatista „népköztársaságát”, majd három nap múlva megtámadta Ukrajnát, a Nyugat szankciók sorát vetette ki rá. Az Európai Unió már a hetedik ilyen, egyedi és gazdasági, valamint diplomáciai intézkedéseket tartalmazó csomag elfogadására készül. Meg kell jegyezni, hogy ezek az Oroszországgal szemben 2014 óta, a Krím annektálása és a minszki megállapodások végrehajtásának elmulasztása nyomán bevezetetteken felül értendők. Az Ukrajna inváziójában játszott szerepe miatt Brüsszel Belarusszal szemben is szank­ció­kat fogadott el.

Ilyen léptékű büntetőintézkedést eddig még egyetlen állammal szemben sem vezettek be, és a Nyugat arra számított, hogy Oroszország pillanatok alatt megrogyik a súlya alatt. Nem vették azonban figyelembe, hogy más, az orosznál jóval kisebb gazdaságot – így az iránit vagy a venezue­lait – sem roppantottak össze az efféle akciók. De azt sem, hogy a világ „nem nyugati” része nem csatlakozik ezekhez a büntetőintézkedésekhez, sőt kihasználva a helyzetet, növeli kereskedelmét az oroszokkal. Így Kína és India például a sokszorosára futtatta fel az olajvásárlást, és ha óvatosan is, de pótolja a nyugati import kiesésével az orosz piacról eltűnt műszaki cikkeket és új technológiákat. Annak ellenére, hogy a másodlagos amerikai szankciók kivetésétől tartva, a globális piacon jelen lévő nagy kínai cégek is elhagyták Oroszországot. Lehetőségei szerint betölti viszont a vákuumot a második vonal. 

Segít a gondok megoldásában az úgynevezett párhuzamos behozatal engedélyezése is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyébként eredeti termékeket egy másik országból importálják a jogtulajdonos engedélye nélkül. Ennek ellenére az autó- vagy az olajiparban a nyugati technológiák eltűnése idővel egyre komolyabb fennakadásokat, zavarokat okoz majd. Amennyiben nem találnak erre valamilyen megoldást, a becslések szerint 3-4 év múlva gondok adódhatnak a nyugati repülőgéppark alkatrészeinek pótlásával is.

Oroszország a háború kirobbantásakor feltehetően számolt azzal, hogy visszavetik gazdaságát a várható újabb szankciók. Az idei évre 16 százalékos infláció mellett a gazdaság 8 százalékos szűkülését jelzik előre, ami alig rosszabb, mint a 2008-as válság idején volt, és szinte eltörpül amellett, hogy az ukrán gazdaság várhatóan a felére zsugorodik. Az Oroszország ellen szankciókat életbe léptető országok a kivitel 56 és a behozatal 51 százalékát adják. German Gref, a Sberbank vezére éppen ezért úgy fogalmazott, hogy a gazdaság nagy része „tűz alatt van”, és szerinte akár egy évtizedre is szükség lehet ahhoz, hogy visszatérjen a 2021 előtti szintre. Nem mindenki ilyen pesszimista, az átmenethez, az új helyzethez való alkalmazkodáshoz azonban mindenképpen időre lesz szükség. A leginkább kritikus pont a csúcstechnológia pótlása, a műszaki lemaradás elkerülése lesz.

Korábban írtuk

Sokat segíthet ebben, hogy a 2014 óta egymást követő nyugati szankciók miatt Oroszország már jó ideje még a növekedés gyorsaságát is feláldozva arra törekszik, hogy kitettségét csökkentve önellátó és válságálló gazdaságot építsen ki. Ezért aztán hiába várják sokan, hogy a szankciók térdre kényszerítsék. A rubel például a magas kamatlábak, a tőke kontrollja, az export rubelesítése miatt ötéves csúcson van, és a szakemberek már a gyengítésén gondolkoznak. A kezdeti pánik elmúlt, és a háború kitörése után két hónappal a jegybank azt is megengedhette magának, hogy az alapkamatot 17-ről 14 százalékra csökkentse. Hiába fagyasztották be tehát a központi bank nemzetközi tartalékainak mintegy felét, az orosz gazdaság és pénzügyi rendszer bizonyította ütésállóságát. Köszönhetően egyebek mellett annak, hogy még 2017-től a költségvetést szigorú fiskális szabályokkal körülbástyázva úgy állították be, hogy 40 dollár fölötti hordónkénti olajárnál egyensúlyba kerüljön.

Ehhez képest Moszkva most a magas olajáraknak köszönhetően naponta egymilliárd dollárhoz jut a szankciók mellett is, így a háború első száz napja alatt 93 milliárd bevételt ért el. Így aztán jut arra is valuta, hogy harmadik piacon szerezzék be a legszükségesebb cikkeket. De az elmúlt nyolc évben a szükségből erényt kovácsolva, a vállalati hitelállomány is GDP-arányosan 50 százalék alá süllyedt, míg az állam esetében ez az arány már húsz százalék alatt van. Nyert a bevezetett ellenszankciókon az orosz élelmiszeripar és a mezőgazdaság is. Az elmúlt öt évben Oroszország élelmiszer-behozatala a harmadával csökkent. Emellett övé a világ egyik legnagyobb arany- és devizatartaléka is. Nem meglepő tehát, hogy a vezetés magabiztos, és a szankciók miatt nem aggódik. Sőt lehetőséget lát bennük a szuverenitás megerősítésére. 

Persze, ettől rövid távon még a felmerülő gondokat meg kell oldani. Különös jelentőségű e tekintetben a szociális stabilitás megőrzése. Különösebb ellátási gondokkal néhány kivétellel – gyógyszerek, állateledel, luxuscikkek – nem kell számolni, az infláció sem magasabb, mint a világban, a nyugati cégek távozásával azonban egyes számítások szerint akár 600 ezer munkavállaló is az utcára kerülhet. Ez a 75 milliós aktív lakossághoz képest nem túl magas szám, ráadásul segít a gondon, hogy a multik egy meghatározó része vonakodva vonul ki, és nyitva hagyja a kiskaput a visszatéréshez. 

A francia cégek egy része például a kormány nyomatékos kérésére maradt, míg a Renault egy euróért és hatéves visszavásárlási opcióval egy állami intézetnek és a moszkvai önkormányzatnak adta át oroszországi érdekeltségeit. De megtalálta a kiskaput a McDonald’s is, amelyet a licencet tulajdonló orosz vállalat visz tovább ugyanazokban az üzletekben, csak más néven és némiképp módosított menüvel. Ezek a cégek közben oroszországi tevékenységük beszüntetése után is kiutalták a béreket alkalmazottaiknak, mint ahogy így tett az IKEA és a Zarát tulajdonló Inditex is. De a foglalkoztatottságot segíti az is, hogy az orosz oligarchák rendesen bevásároltak a távozó cégekből, és viszik tovább az üzletet, illetve a termelés csökkentése esetén az orosz állam is fenntartja a jogot ezek kisajátítására.

A szankciók tehát fájnak, de térdre nem kényszerítik Oroszországot, mint ahogy sem a büntető intézkedések alá vont elitet, sem pedig a társadalmat nem sikerült szembefordítani a hatalommal. Ezt erősíti meg a helyzetet értékelve Oleg Bondarenko, a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatója is: 

– Ukrajna megtámadása szinte mindenkit váratlanul ért. A társadalom azonban mára már alkalmazkodott a körülményekhez. Pszichológiai értelemben mint minden társadalom, az orosz is védelmet keresett a válságos helyzetben. Ahogy a gyerekek ilyenkor ösztönösen szüleik védőszárnyai alá bújnak, úgy a társadalom ezt a védelmet adott esetben a hatalomnál kereste, és az elnök mögött sorakozott fel. Ezzel magyarázható, hogy Vlagyimir Putyin bizalmi indexe még a független Levada Központ felmérése alapján is az egekbe szökött, 87 százalékos – vélekedik a moszkvai politológus.

Hozzáteszi, hogy az élet tehát lényegében a normális kerékvágásban folyik.

– Infláció persze van, de volt már az invázió előtt is. De igazán jelentősen csak a korábban Európából importált cikkek, mint például a gyógyszerek ára ugrott meg. A moszkvaiakat a különleges műveletek sem nagyon rendítik meg. Az ukrán fronton Moszkvából és a nagy városokból nem harcol szinte senki. A „glubinkát”, a vidéket, az ország távoli, az Urálon túli, valamint déli vidékeit érintik közvetlenül ezek a műveletek. Ez tudatos döntés, mert ha a falvakba érkeznek a koporsók, abból nem lesz tüntetés, de ha Moszkvába, az tiltakozásokat válthat ki. Jelen esetben a társadalom számára így szinte észrevehetetlen a különleges műveletek árnyoldala. 

A társadalom nyugodt, a hangulat nem feszült. Legfeljebb a nagyvárosi közép­osztály és a művészvilág egy része morog. Őket sújtja leginkább ez a helyzet. Nem tudnak utazni, és sokan Ukrajna megtámadásával sem értenek egyet. De a társadalom többségének nincs igazán miért tiltakoznia. Még csak a társadalom elfáradásáról sem beszélhetünk. 

– Nem lehet elfáradni attól, amit nem érzel. Az egésszel a lakosság csak a tévén keresztül szembesül. A hatalom fenntartja a békés hétköznapok tökéletes illúzióját – mondja Oleg Bondarenko.