Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter korábban közölte, hogy a vakcina első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára. A miniszter egyúttal szerdán hangsúlyozta, hogy az oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.

Hirdetés

A vírus elleni vakcina hivatalos bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi.

Korábban írtuk