Fotó: ShutterStock.com/ID1974
Hirdetés

„Erről egyáltalán nincs szó” – jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy vezethetnek-e be újabb karantént és kényszerszabadságot, mint a járvány tavaszi felerősödése esetén.

Mint mondta, az akkori időszakkal ellentétben, amikor rendkívüli óvintézkedéseket kellett bevezetni, most már elegendő egészségügyi védőeszköz, lélegeztetőgép és egyéb kórházi kapacitás, valamint szaktudás áll rendelkezésre.

„Az elvégzett munka mostanra meghozta eredményét. A rendszer kész kiállni a járvány által gyakorolt nyomást” – mondta Peszkov.

Az elmúlt napokban hasonlóképpen több vezető orosz tisztségviselő is úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok jelenleg nem tervezik újabb karantén bevezetését. Natalja Psenyicsnaja, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrennadzor) központi járványügyi kutatóintézetének igazgatóhelyettese az Interfax hírügynökségnek kijelentette, hogy a napi esetszám-növekedés november elején 20 ezer környékén tetőzhet. Hozzátette, hogy mindez nagyban függ az emberek felelős magatartásától is.

Korábban írtuk

„Ami a kemény, totális korlátozó intézkedéseket illeti, nem tervezünk ilyeneket meghozni, a kormánynak nincsenek ilyen tervei” – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz gyáriparosok és vállalkozók szövetsége vezetőségével szerdán megtartott videokonferencián.

Arra kérte a tanácskozás részvevőit, hogy az egészségügyi szakemberekkel összefogásban dolgozzák ki a járványellenes elővigyázatossági intézkedéseket vállalataiknál. Anton Kotyakov munkaügyi és szociális védelmi miniszter közölte, hogy az orosz munkaerő mintegy 7 százaléka, mintegy 3,7 millió ember dolgozik jelenleg távmunkában.

Natalja Psenyicsnaja, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrennadzor) központi járványügyi kutatóintézetének igazgatóhelyettese az Interfax hírügynökségnek kijelentette, hogy a napi esetszám-növekedés november elején 20 ezer környékén tetőzhet. Hozzátette, hogy mindez nagyban függ az emberek felelős magatartásától is.

Korábbi hivatalos nyilatkozatok szerint az országban november végén, december elején kezdődik a tömeges védőoltás. Putyin a gyáriparosoknak és vállalkozóknak azt mondta, hogy a Covid-19 elleni orosz vakcinák forgalma a világpiacon elérheti az évi 100 milliárd dollárt és arra bátorította őket, hogy vegyenek részt a gyártásában.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 15 700-zal 1 447 335-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 25,9 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (8,3 millió), India (7,6 millió) és Brazília (5,3 millió) után.

Az aktív esetek száma 4431-gyel 325 823-ra nőtt. A halálos áldozatoké 317-tel 24 952-re, a felépülteké pedig 10 952-vel 1 096 560-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 53,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 496 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 321 488 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.