A tábornok azt állította, hogy provokáció előkészítésére az ukrán Dnyipro operatív-taktikai csoport parancsnoksága augusztus 19-re sugárzásmérő állomásokat telepít Zaporizzsja környékére. Mint mondta, a parancsnokság kiképzés keretében sugárszennyezésben végzendő feladatokat készül gyakoroltatni az ukrán 108. területvédelmi dandárral, a 44. tüzérdandárral és a Zaporizzsjába vezényelt katonai egységekkel.

Hirdetés

A szóvivő szerint emellett augusztus 19-re befejeződik az ukrán sugárzás-, vegyi és biológiai védelmi csapatok 704. ezredének összevonása Zaporizzsja térségében, hogy készen álljon egy zaporizzsjai atomerőműben bekövetkezett baleset tényének rögzítésére, valamint arra, hogy az állítólagos következmények felszámolását demonstráló intézkedéseket hajtson végre.

Konasenkov azt hangoztatta, hogy augusztus 19-én a tervek szerint az ukrán tüzérség csapásokat mér majd a zaporizzsjai atomerőmű területére a Nikopol városban található lőállásokból. A következményekért az orosz fegyveres erőket fogják hibáztatni.

A szóvivő emlékeztetett rá: az ukrán vezetés többször is azt híresztelte, hogy az atomerőművet megszálló orosz erők nagy hatótávolságú tüzérségi rendszerekkel lövik az ukrán fegyveres erőket, a létesítményt fedezékként használva. Konasenkov hangsúlyozta, hogy az orosz erőknek nincsenek nehézfegyvereik sem az üzem területén, sem a környező területeken, csak objektumvédelmet ellátó egységek állomásoznak ott.

Korábban írtuk

Kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők minden szükséges intézkedést megtesznek az atomerőmű biztonságának szavatolása érdekében.

Igor Kirillov altábornagy, az orosz sugár-, vegyi- és biológiai védelmi erők parancsnoka csütörtökön kijelentette, hogy Moszkva kész olyan, nagyfelbontású felévételeket bocsátani a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) rendelkezésére, amelyek cáfolják Kijev azon állítását, miszerint orosz fegyverek, sőt, nehézfegyverek vannak az atomerőmű területén. A tábornok szerint Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ezt közölte az ENSZ főtitkárával.

Kirillov szerint az ukrán fegyveres erők július 18. óta több rakétavetővel, tüzérséggel és drónokkal szisztematikusan lövik az állomást. Mint mondta, csütörtökig az ukrán fél 12-szer nyitott tüzet, aminek következtében az atomerőmű és Enerhodar város területén több mint félszáz tüzérségi lövedék és öt kamikazedrón csapódott be.

Mint mondta, a helyszínt műholdas megfigyelés alatt tartó Egyesült Államok elhallgatja a belövésekre és az atomerőműben kialakult helyzetre vonatkozó adatokat, ezzel bátorítva a „kijevi rezsimet”, és növelve egy esetleges európai nukleáris katasztrófa kockázatát. A tábornok szerint az ügyben megszólaló amerikai szakértők rendszerint elbagatellizálják az Európa legnagyobb atomerőművében estlegesen bekövetkező szerencsétlenség következményeit, azt állítván, hogy a következmények korlátozottak lesznek, és nem terjednek majd ki a környező európai államokra.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mind a csernobili, mind a fukusimai atomerőműben bekövetkezett balesetek fő oka, az eltérő körülmények ellenére, hogy meghibásodtak a biztosító berendezések és a leállt a hűtőrendszerek áramellátása, ami a nukleáris üzemanyag túlmelegedéséhez és a reaktor megsemmisüléséhez vezetett. Felidézte, hogy Csernobil több mint 20 európai országot szennyezett be radioaktív izotópokkal, a sugárzásnak való közvetlen kitettség több mint négyezer ember halálát okozta, több tízezer esetben regisztráltak genetikai deformitást az újszülötteknél, valamint több százezer rákos megbetegedést. Emellett több mint százezer embert kellett kényszerűen evakuálni, és több mint 5,5 millió ember nagydózisú sugárzásnak volt kitéve.

Kirillov figyelmeztetett még arra, hogy a zaporizzsjai erőmű tartalék-dízelgenerátorainak és mobil szivattyúinak a meghibásodása esetén vészhelyzetben a mag túlmelegedhet, a reaktorberendezések megsemmisülése pedig a radioaktív anyagok légkörbe jutásával és többszáz kilométeres szétterjedésével jár. Mint mondta, egy ilyen vészhelyzet a lakosság tömeges elvándorlását idézné elő, és „katasztrofálisabb következményekkel járna, mint a közelgő európai földgázválság”.

Az orosz tábornok szerint az ukrán provokáció végső célja az, hogy létrehozzanak egy harminc kilométeres zárt zónát az erőmű körül, amelybe nemzetközi erőket és külföldi megfigyelőket vezényelnének, egyúttal nukleáris terrorizmussal vádolnák meg orosz fegyveres erőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha az ukrán támadások tovább súlyosbítanák a helyzetet, felmerülhet az 5. és 6. erőművi blokk „hidegtartalékba” vonása, ami a teljes erőmű leállítását fogja eredményezni.

Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye Moszkva-barát katonai és polgári közigazgatásának vezetője a Rosszija 24 hírtelevízióban közölte, hogy a hatóságok evakuálási tervet dolgoztak ki nukleáris baleset esetére. Mint mondta, a hadsereggel közösen intézkedéseket léptetnek életbe az erőmű reaktorainak hűtésére szolgáló tartalékcsatornák biztosítására. Erre abban az esetben lenne szükség, ha az ukrán fegyveres erők által rendszeresen lőtt központi hűtőrendszer megsérülne.