A Covid-19 halálos áldozatainak száma 168 846-ra nőtt az országban. Az igazolt fertőzöttek száma 22 277-tel, 6 557 068-ra emelkedett. A napi növekmény országos szinten 0,34 százalék, az új esetek 8,3 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 539 864, a felépülteké 19 368-cal 5 848 340-re nőtt.

Hirdetés

Moszkvában ugyanakkor Szergej Szobjanyin polgármester, a védőoltások miatt javuló regionális járványhelyzet miatt visszavonta azt a korlátozást, amelynek értelmében a fővárosi vállalatok és intézmények állományuk 30 százalékát kötelesek távmunkában alkalmazni, valamint a 65 év feletti és a krónikus beteg lakosok kötelesek házi karanténba vonulni.

Megszűnik az az előírás is, amelynek értelmében a moszkvai munkahelyeken négyóránként meg kell mérni az alkalmazottak testhőmérsékletét, és 15 naponként az állomány legkevesebb 10 százalékát Covid-19-tesztnek kell alávetni. Szobjanyin pénteki blogbejegyzése szerint július második feléhez képest kevesebb mint a felére csökkent a járvány miatt fővárosi kórházakban kezelt betegek száma, és hétezer alá csökkent az új koronavírusos betegek kezelését szolgáló foglalt ágyak száma.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 171,1 millió, az elmúlt napon pedig 511 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 242 577 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Korábban írtuk