Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden elmondta, hogy a segélyszállítmányt Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői telefonbeszélgetésük során ajánlotta fel amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak.

Oroszország, a súlyos amerikai járványügyi helyzetre való tekintettel, segítséget ajánlott fel orvosi berendezések és védőeszközök formájában. Trump köszönettel elfogadta ezt a humanitárius természetű segítséget – hangoztatta a szóvivő.

Peszkov ugyanakkor hozzátette, az a benyomásuk alakult ki, hogy amerikai részről egyesek „minimum nem segítették” a technikai kérdések operatív megoldását.

A szóvivő fontosnak érezte megjegyezni, hogy az Egyesült Államoknak felajánlott segítséggel Putyin „abból indul ki, hogy amikor az amerikai orvosieszköz- és anyaggyártók felpörögnek, akkor szükség esetén viszonozni tudják majd ezt a segítséget”.

Peszkov rámutatott, hogy együttműködés alakult ki Oroszország és Kína között is.

„Most, amikor ez a helyzet kivétel nélkül mindenkit érint és globális természetű, nincs alternatívája a partnerség és a kölcsönös segítségnyújtás szellemében való közös cselekvésnek” – mondta.

Trump hétfői washingtoni sajtótájékoztatóján említést tett róla, hogy az Egyesült Államok a koronavírus-járvány elleni harcban segítséget kap Oroszországtól és Kínától.