Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Michel a koronavírus-járvány miatt videókonferencia keretében csütörtökre tervezett uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében egyebek mellett azt írta, a járvány leküzdésére és az emberek egészségének védelme érdekében mindent meg kell tenni, ugyanakkor fel kell készülni a korlátozások fokozatos megszűntetésére is.

Egy erre szóló ütemtervnek egységes és hasznos keretet kell biztosítana úgy a válságra, mint az azt követő lépésekre irányuló együttes fellépéshez – írta.

Mint emlékeztetett, 500 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagról állapodtak meg az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére.

„Elfogadásával lendületet kell adnunk ennek a fontos kezdeményezésnek, és ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a mentőcsomag a lehető leghamarabb elérhetővé váljon a munkavállalók és vállalatok számára. Cél az, hogy az intézkedés június 1-től hatályba léphessen” – fogalmazott.

Levelében az uniós tanács elnöke arra is javaslatot tett, hogy az Európai Unió hozza létre a szintén eurócsoport javasolta Európai Helyreállítási Alapot a recesszió utáni fellendülés elősegítésére. Az alapnak az Európa előtt álló kihívással arányosan megfelelő nagyságrendűnek kell lennie, valamint a járvány által leginkább érintett ágazatokra és földrajzi területekre kell irányulnia – tette hozzá Charles Michel.