A vonat minden uniós fővárosban, plusz néhány további városban, összesen 40 helyen áll meg. Szeptember 2-án indul útjára Lisszabonból, szeptember 11-én érkezik Sopronba a GYSEV, és szeptember 19-én áll meg Budapesten a MÁV együttműködésével – közölte az egyesület.

Hirdetés

A különleges vonat valós időben képes bemutatni, hogy a vasút valóban össze tudja kapcsolni az embereket és a vállalkozásokat, továbbá kiemeli az uniós infrastruktúra-politika célirányos törekvéseit – írták.

A közlemény idézi Adina Văleant, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosát, aki elmondta: „a kontinenst bejárva Lisszabontól Bukarestig és Berlintől Párizsig az Európát összekapcsoló expresszvonat olyan útvonalakon fog haladni, amelyek összekapcsolnak minket – legyen szó akár országokról, vállalkozásokról vagy emberekről”.

A projekt egyedülálló törekvés, amelyben közreműködik az Európai Bizottság, az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER), európai vasúttársaságok, pályahálózat-üzemeltetők és számos egyéb partner, uniós és helyi szinten egyaránt – tették hozzá.

Korábban írtuk

Azokon a helyszíneken, ahol a vonat megáll, különböző rendezvények világítanak rá a vasút társadalmi szerepére, a kihívásokra, amelyekkel a vasútnak továbbra is meg kell küzdenie annak érdekében, hogy minél több utast és árut tudjon szállítani.