Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Késő délután Giuseppe Conte miniszterelnök Matteo Salvinivel és Luigi Di Maióval, a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével a római miniszterelnöki palotában a kormányválságról tárgyalt.

A tárgyalások után Salvini közleményben tudatta: azt mondta a miniszterelnöknek, hogy összeomlott a Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciója, ezért „gyorsan vissza kellene adni a választás lehetőségét a szavazóknak”. Hozzátette: a jövő héten összehívhatják a parlamentet az ehhez szükséges eljárások lefolytatása érdekében.

Di Maio szintén közleményben reagált: azt írta, hogy az M5S nem fél az új választásoktól.

„Készen állunk, a legkevésbé sem érdekel minket a kormányzati pozíciók betöltése, soha nem is érdekelt” – fogalmazott. Azzal vádolta a közvélemény-kutatásokat jelenleg magasan vezető Salvinit, hogy „becsapta az országot”, ami miatt – mint mondta – az olaszok előbb vagy utóbb „ellene fordulnak”.

A Liga csütörtökön már a nap folyamán is új választásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem sikerül megegyezésre jutnia az Öt Csillag Mozgalommal.

A korábban is marakodó koalíciós partnerek újabb konfliktusát az idézte elő, hogy az M5S az olasz felsőházban (szenátus) szerdán benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amelyet a Liga támogatott.

A felfokozott hangulatban több magas szintű találkozóra is sor került. Sergio Mattarella államfő a nap folyamán fogadta a miniszterelnököt. Az államfő később Di Maióval is egyeztetett.

A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) mintegy átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek korábbi támogatottsága nagyjából a felére, 17 százalékra csökkent.


Elfogadhatatlan lenne bárminemű kísérlet arra, hogy új olasz kormánykoalíció lépjen a mostani helyébe, mielőbb választásokat kell tartani – jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján.

Egyben óva intett attól, hogy különböző politikai manőverekkel meghiúsítsák az előrehozott választásokat.

„Remélem senki sem játszik azzal a gondolattal, hogy átejtse az olaszokat időhúzással és olyan kormány kigondolásával, amely demokratikus értelemben elfogadhatatlan lenne” – hangoztatta a Liga kormánypárt vezetője az Adriai-tenger partján fekvő Termoliban nyilatkozva.

Aggasztónak mondta, hogy a Liga jelenlegi koalíciós partnerétől, az Öt Csillag Mozgalomtól (M5S) ilyesfajta elképzeléseket lehet hallani, például azt, hogy a Ligát megkerülve összeállnának az ellenzéki, balközép Demokrata Párttal (PD).