Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna, archív
Hirdetés

„Az utolsó pillanatig számíthatnak ránk, mégis abban bízunk, hogy a közeljövőben létrejön a koalíciós megállapodás” – mondta Brigitte Bierlein. Hozzátette: nem az a fontos, hogy még karácsony előtt vagy csak januárban fejeződnek-e be az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek közötti koalíciós egyeztetések; azonban a lakosság nem örülne, ha túlságosan elhúzódnának a tárgyalások„ – mondta.

Az átmeneti kancellár hangsúlyozta: ha január végéig sem jönne létre a megállapodás, abban az esetben egyeztetnie kell az államfővel az ideiglenes kormány jogkörének esetleges kiterjesztéséről. Nagyon sok olyan kérdés van ugyanis, amivel kapcsolatban döntéseket kell hozni, amire azonban a jelenlegi ideiglenes kormánynak egyelőre nincs jogosultsága; példként említette a végrehajtandó reformokat, és, hogy távozása óta üres az Alkotmánybíróság elnöki széke.

”A májusi események nagy vihart kavartak Ausztriában; most azonban örülnek az emberek, hogy visszatért a nyugalom„ – emlékeztetett Brigitte Bierlein az Ibiza-botrány néven elhíresült ügyre, amikor két német újságíró leleplező videót tett közzé Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellárról. Strache lemondása után Sebastian Kurz akkori kancellár (ÖVP) a szabadságpárti belügyminiszter menesztését javasolta; Herbert Kickl (FPÖ) távozása után azonban az összes szabadságpárti miniszter lemondott. Kurz szakértőket bízott meg a megüresedett tárcák feladatköreinek ellátására. Nem sokkal később a nagyobb ellenzéki párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen, melynek megszavazása után Alexander Van Bellen államfő az Alkotmánybíróság elnökét, Brigitte Bierleint bízta meg a kancellári teendők ideiglenes ellátásával.

Brigitte Bierlein átmeneti kormánya az új kormány megalakulásáig marad hivatalban. Bierlein jövőbeni terveiről azt mondta: nem vágyik újabb közéleti pozícióra, illetve politikai karrierre. Azt szeretné, ha hivatali ideje hamarosan véget érne.