A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött a koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat karanténre köteleztek.

Hirdetés

Egy ludwigslusti gimnázium – amelyet 800 diák látogat – egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első német tartomány, amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel.

A tervek szerint jövő hét elején nyitják meg az iskolákat több németországi tartományban, köztük a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfáliában, a pénteki iskolabezárások nyomán azonban érezhető az aggodalom a szakértők körében.

Korábban írtuk

Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal az újabb iskolabezárásokhoz vezethet.

Egyidejűleg óvtak attól a feltételezéstől, amely szerint a gyerekeknek nincs szerepük a járvány, illetve a fertőzés terjesztésében.

Ismét nőtt a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, míg csütörtökön 1045, pénteken már 1147 új fertőzöttet regisztráltak – tűnt ki a Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) legfrissebb jelentéséből.

Május eleje óta nem volt ilyen magas a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, átlépve az ezres küszöböt.

A járvány kezdete óta ezzel összesen 214 214 fertőzöttet regisztráltak az országban. A halottak száma 9183, míg a gyógyultaké péntek reggelig 195 900.

A legfrissebb adatok nyomán ismét emelkedett a koronavírus reprodukciós rátája, mégpedig az előző napon közölt 0,9-ről 0,99-re.

Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött csaknem tíz embert fertőzhet meg. A ráta a tíz nappal korábbi állapotokat tükrözi.

Az RKI hangsúlyozza: 1 alatt kell tartani az arányt ahhoz, hogy alábbhagyjon a járvány terjedése.

Németországban július vége óta újra emelkedik a napi új fertőzöttek száma, bár egyelőre meg sem közelíti az április eleji csúcsot, amikor több mint hatezer új esetet regisztráltak naponta. Az összes fertőzöttből a gyógyultak és a halottak számának kivonásával kiszámított aktív fertőzők száma is hetek óta növekszik.

A szakértőket aggasztja, hogy – szemben a korábbiakkal – a fertőzések nem köthetők egy-egy góchoz, hanem az ország egész területén terjed a járvány.

Németország egyes tartományaiban már megkezdődött, több tartományában a következő héten kezdődik meg az iskola, ami kedvezhet a járvány terjedésének. A kockázatos területekről hazatérő nyaralók is potenciális veszélyforrást jelentenek.