Hirdetés

A brit egészségügyi minisztérium hétfő este közzétett adatsora alapján az elmúlt 24 órában 9765 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal Nagy-Britanniában.

Ez október 2. óta a legalacsonyabb napi fertőzésszám.

Az év elején még szinte minden nap messze meghaladta a 60 ezret, esetenként közel járt a 70 ezerhez a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

A szaktárca adatai szerint a hétfőn zárult egy hétben 88 060 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 35 941-gyel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Ugyancsak folyamatosan és jelentősen csökken a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma.

A brit egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 12 740 beteget kellett kórházba szállítani, 4362-vel, 25,5 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a hétfőn zárult egy hétben 4598 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 1636-tal, 26,2 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Az egészségügyi minisztérium hétfő este közzétett adatai szerint az oltási kampány december 8-i kezdete óta 15 300 151-en kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, a második adagban 539 630-an részesültek.

Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt közelít 16 millióhoz a 68 millió lakosú Egyesült Királyságban.

A brit kormány éppen hétfőre tűzte ki azt a célt, hogy az egyesített oltásügyi bizottság (JCVI) által még decemberben összeállított elsőbbségi lista élén szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Korábban írtuk

Ez a cél már a hétvégén teljesült, és az oltási kampány következő szakaszának első lépéseként megkezdődött az ötödik veszélyeztetettségi csoportba tartozó 65 éven felüliek értesítése arról, hogy mikor kaphatják meg a koronavírus elleni vakcinát.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta: már úton van a címzettekhez az első egymillió értesítés arról, hogy ennek a korosztálynak a tagjai mikor kereshetik fel az oltási központokat.

Johnson hozzátette: megkezdődött a krónikus egészségi problémákkal küszködő 16 és 64 év közöttiek értesítése is arról, hogy mikor kapják meg az oltást.

A kormányfő közölte: reményei szerint sikerül fenntartani az oltási program jelenlegi ütemét, és ebben az esetben a JCVI elsőbbségi listáján szereplő mind a kilenc kockázati csoport összes tagját – vagyis az 50 éven felüli teljes brit lakosságot – április végéig sikerül beoltani.

Johnson kijelentette: sok még a bizonytalanság, de a jövő héten igyekszik már a lehető legrészletesebben felvázolni a normális életvitelhez visszavezető utat.

Hangsúlyozta: a kormány szándéka az, hogy a járvány terjedésének megfékezését célzó jelenlegi korlátozás legyen az utolsó ilyen intézkedéscsomag, és azt szeretné, hogy a korlátozások feloldásához vezető folyamat óvatos, de visszafordíthatatlan legyen.