Óvatos balkáni újratervezés

Közhely, hogy a Balkán Európa puskaporos hordója, amely körül szikrát vetni nem jót jelent. A gyúanyagot pedig, amint azt a térség egész XX. századi történelme bizonyítja, a rendezetlen nemzetiségi kérdések adják. Hiába tűnik csodás ideának a multikulturalizmus elmélete, a gyakorlat azt igazolta, hogy a térség népei hosszú távon nem férnek meg egy államban.

Ebből indul ki a Necenzurirano (Cenzúrázatlan) című szlovén hírportál által közzétett állítólagos rendezési javaslat, amely Bosznia-Hercegovina felosztásával, valamint Koszovó és Albánia egyesülésével teremtene stabilabb viszonyokat a régióban. A Nyugat-Balkán – az út előre című kezdeményezés úgynevezett non-paper, nem hivatalos dokumentum, inkább feljegyzés, javaslat, ötlet, amely mögött a horvát Jutarnji list napilap szerint Aleksandar Vučić szerb államfő, Janez Janša volt szlovén kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök állhat.

A magyar kormány nem kommentálta a szlovén oldal híresztelését, Janša és Vučić az ügy kipattanásakor finoman hárított, de nem határolta el magát kategorikusan a gondolattól. Sőt a szerb államfő az N1 szerb hírportálnak úgy nyilatkozott, nem tudják, valós-e a szlovén portál által megjelentetett szöveg, de egyesek legszívesebben lefejeznék, aki szerint a szerbeknek is kapni kellene valamit, és amíg azt mondják, Szerbia törődjön bele megcsonkításába, addig a balkáni kapcsolatokról kezdeményezett tárgyalásra azonnal gyanúsan néznek. Igaz, máshol azt is kijelentette, hogy nem egyezhet bele Koszovó és Albánia egyesülésébe. Janša pedig a Slo1 portálnak azt mondta, országa komolyan keresi a megoldásokat fejlődésére és a nyugat-balkáni országok európai perspektívájára. Ez pedig azért is figyelemre méltó, mert ha jelenleg ellenzéki politikusról van is szó, Szlovénia július elsejétől az Európai Unió soros elnöke lesz.

Senkinek sem jó

A lényeg azonban a Necenzurirano portál által közzétett iromány tartalma. Ennek főbb megállapításai és megoldási javaslatai a következők: bár az 1995-ös daytoni békeszerződés véget vetett a boszniai háborúnak, a kulcsproblémák, jelesül a horvátok, a szerbek és az albánok nemzeti gondjai megoldatlanok maradtak.

Tény, hogy Bosznia-Hercegovina gyakorlatilag működésképtelen konstrukció. A 3 és fél millió lelket számláló ország lakosságának 48 százaléka, 1,68 millió ember muzulmán bosnyák, 30 százalékot tesz ki az 1,05 milliós katolikus horvát közösség, a 770 ezer ortodox szerb pedig 22 százalékra rúg. Előbbi két közösség az ország Bosznia-hercegovinai Föderációnak nevezett, tíz kantonból álló, Szarajevó központú entitásában él. Ettől teljesen elkülönülve, saját közigazgatással működik a Boszniai Szerb Köztársaság, amelynek fővárosa Banja Luka. Mindkét egységnek saját hadserege van, a határőrség ellenben közös, és a daytoni békében Brčko városát és környékét is megosztották közöttük Brčkói Körzet néven.

A kaotikus viszonyokra jellemző, hogy Bosznia-Hercegovinának három elnöke van, akiket a három közösség választ meg külön-külön négy évre, és ők nyolchavonta cserélgetik egymás között az államfői széket. A kétkamarás parlamentben és az alkotmánybíróságban lakosságarányosan kapnak helyet a bosnyákok, a horvátok és a szerbek. Mindez azonban látványszínház, a Daytonban politikailag tulajdonképpen lélegeztetőgépre kötött Bosznia-Hercegovina létét csak a nemzetközi ellenőrzés biztosítja, a valóságos hatalmat az ENSZ-főképviselő, ez idő tájt Valentin Inzko ausztriai, karintiai szlovén diplomata jelenti.

Mindez átmeneti megoldásnak megjárja, hosszú távon azonban kínos kérdéseket vet fel – hogy tudniillik van-e ennek így, ebben a formában értelme. A Necenzurirano által közzétett állítólagos följegyzés ismeretlen szerzője mindenesetre úgy fogalmaz, a problémamegoldás meglévő módszerei és ritmusa alapján nehéz elképzelni Szerbia és Koszovó európai perspektíváját, Bosznia-Hercegovina EU-tag­sága pedig teljesen kizárt.

Lopakodó megvalósítás

A helyzetet – állapítja meg a szlovén portál által közzétett iromány – különösen Törökország használta ki, jelentősen növelve befolyását Bosznia-Hercegovinában és Észak-Macedóniában. A jelenlegi állapottal emiatt senki sem elégedett, leszámítva Törökországot, néhány helyi politikust és támogatóikat, akik személyesen profitálnak a káoszból és a nem működő intézményekből. Szerbia, Horvátország és Albánia kormányzása ellenben jelenleg stabil, és megválasztott politikusaik képesek stratégiai döntéseket hozni.

Ezért a szöveg javasolja egyrészt Koszovó és Albánia egyesülését, másrészt a Boszniai Szerb Köztársaság csatlakozását Szerbiához, állítva, hogy ebben az esetben Szerbia beleegyezik az első pontba. Az elgondolás szerint Bosznia-Hercegovina horvát többségű kantonjai Horvátországhoz kerülnének vagy különleges státust kapnának, alkalmazva a dél-tiroli modellt.

Így – érvel a szöveg – a bosnyákok nyernek egy önállóan működő államot, amiért teljes felelősséget vállalhatnak. Népszavazással dönthetnének, hogy az EU-ban vagy azon kívül, Törökország felé orientálódva képzelik-e el a jövőt. Egyelőre a többség az EU mellett van, de – figyelmeztet az ismeretlen szerző – a helyzet drámaian romolhat a következő évtizedben, ha folytatódik a káosz, valamint Törökország és a radikális iszlám növekvő befolyása.

Az EU ezért a felosztással párhuzamosan egyéb regionális formációkkal, például a Három tenger kezdeményezés országai­val együttműködve elindíthat egy átfogó gazdasági programot a régió stabilizációja, jobb infrastruktúrája és az energetikai kapcsolódások, valamint a környezeti rehabilitáció érdekében. A dokumentum szerint a régióban szükséges összes kétoldalú döntés elfogadását és ratifikálását követően felgyorsulnak az EU- és a NATO-tagsággal kapcsolatos csatlakozási tárgyalások

A felvázolt megoldáshoz vezető lépésekre is javaslatot tesz a szöveg. Eszerint elsőként csöndes, nem publikus eljárásban egyeztetni kell a terv végrehajtásának lehetőségeit a régió döntéshozóival, a nemzetközi közösség körében pedig fel kell mérni a támogatottságot. Ezután következne – a régió országaiban eltérő közhangulatot megdolgozva-előkészítve – a tálalás a közvélemény számára átfogó kommunikációs hadjárat keretében. A következő lépésben az Európai Unió, az Egyesült Államok és a régió vezetői megállapodnának a döntésben, az EU pedig formába öntené az egészet.

Kockázatok és mellékhatások

Mindez észszerűnek tűnik, ám az állítólagos terv szerzője vagy szerzői kifelejtették a nemzetközi megállapodásból Oroszországot és Törökországot – márpedig nélkülük, pláne ellenükre semmilyen határmódosítás nem képzelhető el a Balkánon. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter például elfogadhatatlannak és nagyon veszélyes provokációnak nevezte Koszovó és Albánia egyesülésének gondolatát. Az is tény, hogy amikor néhány évvel ezelőtt Aleksandar Vučić és Hashim Thaçi, a szakadár dél-szerbiai tartomány albán vezetője arról tárgyalt, hogy három szerb többségű észak-koszovói járás visszakerülne Szerbiához a dél-szerbiai Preševo-völgy három albánlakta járásáért cserébe, akkor Angela Merkel felcsattant, hogy a határok sérthetetlenek – noha semmilyen nemzetközi egyezmény nem tiltja, hogy két vagy több állam szabad akaratából, tárgyalás útján módosítsa határait.

Ezzel együtt sem látszik ma realitásnak, hogy a Balkánon határokat lehessen módosítani békésen. Mint dr. Márkusz László, hazánk korábbi prištinai nagykövete, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az intézmény múlt heti kerekasztal-beszélgetésén kifejtette, a határmódosítás dominóeffektust eredményezhet, ráadásul Albánia, Montenegró és Észak-Macedónia NATO-tag, így egy esetleges konfliktus könnyen nemzetközivé terebélyesedhet. Márkusz László szerint a Nyugat-Balkán problémái elsősorban gazdasági jellegűek: a térségbe mindmáig nem érkezett elegendő befektetés, bár el nem hanyagolható orosz, kínai, olasz, német tőke azért jelen van, sőt magyar is. De magas a munkanélküliség, főleg Koszovóban, ahol a mutató nagyjából 25 százalék. Rendkívül rossz a térség külkereskedelmi mérlege, kevés a kivitel, annál több a behozatal. Emellett probléma a korrupció, ahogy az igazságszolgáltatás hiányosságai is. A szakértő hangsúlyozta, Magyarország Nyugat-Balkán-stratégiájának alapvetése, hogy hazánk a stabilitásban és az euroatlanti integrációban érdekelt, hiszen mintegy 4,5 milliárd eurós, számunkra pozitív külkereskedelmi forgalmat bonyolítunk le a térség országaival. A Nyugat-Balkán jelentős célterülete a magyar tőkekivitelnek is, amelyet igen érzékenyen érintene bármilyen konfliktus.

A balkáni határmódosítás tehát jelenleg aligha több elméleti fölvetésnél, az általa kiváltott izgalom foka is alatta maradt a várhatónak. Hogy egyáltalán bármilyen háttérrel, bármilyen megfontolásból fölmerült, az viszont olyan megoldatlan és nem is túl hosszú távon másfajta, de a fölvetett megoldásnál talán nem csekélyebb problémát, kódolt konfliktust jelez, aminek semlegesítése egyszer mégiscsak elodázhatatlan lesz. És ha nem Európa talál megoldást, akkor majd talál más.