Fotó: shutterstock.com/luis2499
Hirdetés

A bangkoki kormány arra számít, hogy a kínai látogatók száma eléri az idei évre kitűzött 5 milliós célt, az általuk elköltött pénz pedig megközelíti a 450 milliárd bahtot (mintegy 4 498 milliárd forint) – mondta Anucsa Burapacsaiszri kormányszóvivő egy nyilatkozatban.

Tavaly mintegy 274 ezer kínai turista látogatott el a délkelet-ázsiai országba, szemben a 2019-es pandémiát megelőző 11 millióval, ami a korábbi összes turista mintegy 28 százaléka volt.

Összességében 9,47 millió külföldi turista érkezett a délkelet-ázsiai országba januártól május közepéig – közölte korábban a kormány -, szemben a 2022-es év egészét jellemző 11,15 millió látogatóval.

Délkelet-Ázsia második legnagyobb gazdasága a vártnál gyorsabban növekedett az első negyedévben, ami a COVID-19 járvány által megtizedelt, kulcsfontosságú munkahelyeket teremtő turisztikai ágazat folyamatos fellendülésének köszönhető.

Korábban írtuk