Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber
A koronavírus-járvány miatt elrendelt helyi kijárási korlátozás ellenére a pénteki imájukat végzik muzulmán hívők a pakisztáni Karacsi egyik bezárt mecsetje előtt 2020. április 17-én
Hirdetés

Kianus Dzsahánpur iráni minisztériumi szóvivő közlése szerint az elmúlt 24 órában 87-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe.

Az országban május 20-ig meghosszabbították annak a több mint 80 ezer embernek az eltávozását, akiket a járvány miatt ideiglenesen engedtek szabadon a börtönökből. Haszan Róháni elnök vasárnap hangsúlyozta: olyanokról van szó, akik nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Golamhosszein Eszmáili iráni kormányszóvivő egyúttal bejelentette, hogy több fogoly ügyében fontolgatják az amnesztiát, illetve a büntetésük csökkentését. Erről a bíróságok április 29-én hoznak döntést.

Az április végén kezdődő ramadánnal, az iszlám böjti hónapjával kapcsolatban Róháni azt mondta, az ország mecsetei és szent helyei legalább május 4-ig zárva tartanak. Hozzátette, hogy az ilyenkor szokásos csoportos vallási szertartások engedélyezéséről a kormány a jövő héten dönt. Továbbra is bizonytalan időre zárva tartanak az iskolák és egyetemek, valamint a színházak, edzőtermek, szépségszalonok és bevásárlóközpontok is.

Szaúd-Arábia iszlám hittudósokból álló testülete arra kérte a hívőket, hogy a ramadán idején a mecsetekben szokásos közösségi ima helyett otthonaikban imádkozzanak. A testület a SPA szaúdi állami hírügynökséghez is eljuttatott közleményében a csoportosulásokat a vírus terjedésének fő okainak nevezi. Abdul-Azíz Ál Sejk, a királyság legmagasabb rangú vallási vezetője megerősítette: az idei böjti hónapban nem tartanak közös esti imákat.

Pakisztánban ezzel szemben nyitva maradnak a mecsetek ramadán idején. Az Imran Hán miniszterelnök vezette kormány szombaton hozott döntését elemzők a pakisztáni hittudósoknak a kormányra gyakorolt befolyásával magyarázzák, hozzátéve: többször előfordult, hogy Iszlámábád és a hittudósok konfliktusai során az utóbbiak a hívőket az utcára hívták.

Noha a kormány arra kérte az embereket, a mecsetekben tartsák be a társadalmi távolságtartás előírásait, több hittudós máris felszólította a hívőket, hogy „töltsék meg” a mecseteket.

Pakisztánban az igazolt fertőzöttek száma vasárnapra elérte a 7993-at, a halálos áldozatok száma 159.

Irak legbefolyásosabb síita vallási vezetője, Ali asz-Szísztáni nagyajatollah legutóbbi vallásjogi rendelete (fatva) a böjt elhagyását is engedélyezi a hívőknek abban az esetben, ha tartanak a fertőzés kockázatától.

Ramadán idején a muszlimoknak egyebek közt napkeltétől napnyugtáig tilos ételt fogyasztani és folyadékot inni.

Donald Trump amerikai elnök szombaton az Egyesült Államok muszlim közösségeitől azt kérte, a böjti hónapban is tartsák meg a társadalmi távolságtartást, ahogy azt a keresztények is tették húsvétkor.