Hirdetés

A Mandiner cikkének írásakor alig egy hete ügyvivő külügyminiszter Sigrid Kaag, a holland balliberális D66 párt elnöke, máris kínos botrányok sorozata érte el őt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Kaagot elsősorban előző tárcája élén hozott döntései és családi kapcsolatai miatt támadják, nem pedig éppen, hogy megkezdett külügyminiszteri tevékenysége miatt. De kicsoda Sigrid Kaag, hogyan került mostani pozíciójába, és mivel vádolják egyáltalán?

Diplomácia és Közel-Kelet

Kaag nyilvános életrajza szerint 1961-ben született Dél-Holland tartományban, nem messze Hágától. Arab nyelvet tanult az Utrechti Egyetemen, majd a Kairói Amerikai Egyetemre váltott, ahol BA diplomát szerezett Közel-Kelet-tanulmányokban, 1985-ben. Később MPhil diplomát szerzett nemzetközi kapcsolatokban a St Antony’s College-ben Oxfordban, illetve MA diplomát Közel-Kelet-tanulmányokban az Exeteri Egyetemen. Egy nagyvállalati kitérőt követően a holland külügy szolgálatába szegődött, élt és dolgozott Bejrútban, Bécsben és Khartoumban is. 

Az ENSZ-nél 1994-ben kezdett dolgozni, 1998 és 2004 között az vezető projektmenedzser volt az ENSZ palesztin menekültügyi ügynökségénél, az UNRWA-nál Jeruzsálemben. 2007 és 2010 között pedig az UNICEF regionális igazgatója volt a jordániai Ammanban.

Korábban írtuk

Diplomáciai szolgálata során ismerte megleendő férjét, a palesztin Anis al-Qaqot, aki korábban Jasszer Arafat kormányában volt tisztviselő, és akire a Times of Israel még 2017-ben is a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) „vezető tisztviselőjeként” utalt. A PLO-t terrorszervezetként tartja számon az Egyesült Államok és Izrael is.

A politikába való belépéséig további pozíciókat töltött be különböző ENSZ-szervezetekben.

A teljes cikk elolvasható a Mandiner oldalán, IDE KATTINTVA.