Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Éjjel mintegy száz palesztin behatolt a zsidó hagyomány szerint a bibliai József sírját rejtő épületbe, ahol gyújtogattak, romboltak, és összetörték a sírhely köveit.

„József sírjának feldúlása a legsúlyosabb tett” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter vasárnap.

„Súlyos csapást mértek a vallásszabadságra és a zsidó nép érzéseire a zsidóság egyik legszentebb helyén éppen a muzulmánok ünnepén” – utalt az közepe felé tartó ramadánra, a muszlim böjti hónapra.

Ganz bejelentette, hogy Izrael helyreállítja a szent helyet, és kemény üzenetet küldött a Palesztin Hatóságnak, melyben felszólította őket a hely védelmére a támadásokkal szemben.

Korábban írtuk

Szintén elítélte az épület és a sírhely feldúlását Jaír Lapid külügyminiszter, aki megígérte a tettesek felelősségre vonását, és nyugalomra szólított fel.

Az izraeli hadsereg vasárnapról hétfőre virradóra már második éjjel tart razziákat és vesz őrizetbe terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat Ciszjordánia északi részén, Szamariában, Dzsenin és Nablusz környékén a csütörtök esti, három emberéletet kioltó tel-avivi merénylet után.
J

ózsef sírja a palesztinok és Izrael közötti megállapodás értelmében a palesztinok felügyelete alá tartozik, de engedélyek birtokában zsidó csoportok odautazhatnak imádkozni.