Az elsősorban a Baywatch című sorozatból és kerekded idomairól ismert amerikai színésznő – talán meglepő módon – az utóbbi hónapokban folyamatosan hisztériázó feministákkal ellentétben megletősen visszafogottan nyilatkozott a Hollywoodot mostanában elöntő, szexuális zaklatási vádak hullámáról.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Pamela Anderson egy pénteki televíziós interjúban azt állította, hollywoodi berkekben nyílt titok volt, hogy Harvey Weinstein – a producer, akit eddig több mint 90 nő vádolt meg szexuális zaklatással – egy valóságos ragadozó. 

“Mindenki tudta, hogy vannak bizonyos producerek, bizonyos emberek, akiket a magánéletben el kell kerülni” – nyilatkozta a most 50 éves színésznő. – “Ne menj egyedül egy szállodai szobába! Ha valaki köntösben nyit ajtót, fordulj sarkon! Erre józan paraszti ésszel is rá lehet jönni, de tudom, hogy Hollywood nagyon csábító és mindenki híres akar lenni”. 

Anderson azt is megemlítette, hogy egyszer dolgozott egy filmen Weinsteinnel és “nagyon ijesztőnek” tartotta a férfit. 

A színésznő véleménye komoly nemtetszést váltott ki a közösségi médiumokban, ahol néhányan azzal vádolták, hogy az áldozatokat hibáztatja. Ő azonban minderre egy Instagram-üzenetben válaszolt, amelyben azt állította, csak segíteni szeretne a nőknek, hogy cselekvő módon tudjanak védekezni a szexuális zaklatások ellen: “Az általam képviselt vélemény egyáltalán nem ‘problémás’ csak azért, mert nem illeszkedik a csorda véleményéhez vagy a trendekhez” – írta. – “Ne szállj be egy idegen autójába! Ne menj egyedül hotelszobákba válogatásra! A nők erősek és bölcsek, és bájainkat ennél sokkal pozitívabb módon is tudjuk kamatoztatni”.

Anderson nem az első híresség, akit a témával kapcsolatos véleménye miatt azzal vádolnak meg, hogy az áldozatokat okolja. A világhírű divattervezőt, Donna Karant és a tévés legendát, Angela Lansburyt ugyanilyen vádakkal illették. 

(Forrás: breitbart.com)