A Saab közleményében hozzátette: a francia fegyverbeszerzési ügynökség (DGA) december közepén adta le a megrendelést, és a 4226 darab fegyvert tartalmazó szállítmány 2023-ban esedékes.

Hirdetés

Az AT4 egy vállról indítható, eldobható és olcsó fegyver, amely nagy népszerűségnek örvend a nyugati országok hadseregeinek körében, és az egyik leggyakoribb páncéltörő.

A DGA elmondta: modernebb AT4-esek érkeznek, amelyek leváltják a modell francia hadsereg által használt korábbi változatát.

A több száz méteres hatótávolságú fegyver a Saab szerint nemcsak tankok és páncélozott harci járművek, hanem épületek és erődítmények ellen is bevethető, de különféle létesítményeket is lehet vele védeni.

Az ukrajnai háború kezdete óta széles körben használnak páncéltörő fegyvereket, köztük a szintén a Saab által gyártott, hordozható NLAW rakétákat, valamint az amerikai Javelineket.

Franciaországban az MMDA szintén gyárt hordozható páncéltörő rakétát, az MMP-t (új nevén Akeront). Ez egy nagyon drága modell, amelynek hatótávolsága 4000 méter.

Korábban írtuk