Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív

Megdobálták paradicsommal Angela Merkel német kancellárt Heidelbergben egy választási gyűlésen, a helyi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az előző nap történt incidens miatt eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen testi sértés és rongálás kísérletének gyanújával.

Helyszíni beszámolók szerint a heidelbergi belvárosban, szabad téren nagyjából háromezer ember előtt tartott gyűlésen megjelent egy kisebb csoport ellentüntető, akik igyekeztek sípolással és kiabálással megzavarni a rendezvényt. A többi között azt kiabálták, hogy a kancellár hazaáruló, és el kell tűnnie.

Az esemény vége felé ismeretlenek két paradicsomot hajítottak a színpadra. Az egyik eltalálta deréktájon a kancellárt, aki vörös blézert viselt, a paradicsom maradványai így nemigen látszottak.

A kancellár higgadtan reagált, megtisztította ruháját és adott egy zsebkendőt a rendezvény moderátorának, aki fehér felsőt viselt, és ráfröccsent a paradicsom leve.

Ezután a gyűlést a tervezett menetrend szerint befejezték, és Merkel ugyanabban a ruhában vett részt következő programján, Stuttgartban két helyi lap, a Stuttgarter Zeitung és a Stuttgarter Nachrichten választási fórumán.

MTI