Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média
Hirdetés

Mahmúd Abbászt a szentszéki államtitkár Pietro Parolin és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek is fogadta.

A közlemény szerint a találkozókon a felek állást foglaltak a testvériség és vallások közötti békés együttélés szükségessége mellett.

Szó volt az izraeli-palesztin békefolyamatról, amelyben az egyházfő az Izrael és a palesztinok közötti közvetlen párbeszédet sürgette a nemzetközi közösség erőteljesebb elkötelezettségével. A felek egyetértettek, hogy a békét a fegyverek használata nélkül kell megteremteni, szembeszállva a szélsőségesség és a fundamentalizmus minden formájával.

A vatikáni beszámoló leszögezte, hogy Jeruzsálemet mindenkinek találkozási pontként, nem pedig konfliktusövezetként kell elismernie. A három nagy történelmi vallás számára szent városnak meg kell őriznie egyetemes identitását és értékét a számára biztosított rendkívüli státusz tiszteletben tartásával.

Korábban írtuk

Mahmúd Abbász hatodik alkalommal találkozott Ferenc pápával.

Az egyházfővel tartott, ötven perces találkozó végén Ferenc pápa egy bronzból készült kisplasztikát ajándékozott a palesztin elnöknek, amely két kézfejet ábrázol, amint egymással kezet fognak.