„Az oltási stratégiát nem lehet egyetlen vakcinára alapozni, ezért fontos az európai együttműködés, amely szavatolja, hogy legalább hat oltóanyaghoz hozzáférhessünk” – fogalmazott az államtitkár a CNews hírtelevízióban. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió hat gyártóval írt alá megállapodás több mint 2 milliárd dózisra.

Hirdetés

„Ez lehetőséget teremt a teljes (európai) lakosság fokozatos beoltására, így nem lesz hiány, de nem minden érkezik meg egy nap alatt” – hangsúlyozta a francia politikus. Olivier Véran egészségügyi miniszter kedden az oltókampány felgyorsítását és kiterjesztését ígérte a tűzoltókra és az 50 év fölötti szociális munkásokra, valamint január végéig elkezdik az otthonaikban élő 75 évesek és a 75 év fölöttiek vakcinálását is.

Az eredeti tervek szerint januárban csak az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatták volna meg az oltást. A kormányt az ellenzék azonban hevesen bírálta az oltási kampány lassúsága miatt. Míg hétfőig kevesebb mint ezer embert oltottak be, a héten már naponta 5 ezren vették fel az oltást.

A Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) azzal vádolták meg a francia kormányt, hogy nyomást gyakorolt Brüsszelre annak érdekében, hogy kevesebb dózist rendeljen a BioNTech-Pfizer vakcinájából a francia Sanofi javára, ez utóbbi azonban csak az év végére ígéri az oltóanyaga forgalomba kerülését.

Korábban írtuk

Clément Beaune „elfogadhatatlannak és hazugnak” nevezte az állítást. „Közösen hoztuk meg a döntéseket. A német gyártókat nem kezelték rosszabbul, sőt 300 millió adagot rendelünk a BioNTechtől, több mint 400 milliót a Curevactól, többet mint a Sanofitól” – mondta az államtitkár.

„Abszurd szembeállítani egymással az országokat és a gyártókat, minden országnak szüksége van oltóanyagra azért, hogy nyárig a lehető legtöbb embert beoltsák. Az európai fellépés segít ebből a szempontból: szavatolja az olcsóbb hozzáférést valamennyi oltóanyaghoz” – tette hozzá. Az államtitkár szerint az elszigetelt stratégiák hosszú távon nem hatékonyak.