Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Egyebek között erről is beszélt Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a Le Journal du Dimanche című lapnak adott interjúban.

A gazdasági miniszter azt mondta, hogy számításaik szerint tavaly a francia gazdaság 1,3 százalékkal nőtt és ugyanilyen mértékű bővüléssel számolnak az idei évre is.

Ami az amerikai-francia kereskedelmi viszályt illeti, a miniszter úgy fogalmazott, hogy Párizs el akarja kerülni a kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, de ha kell, készen áll választ adni európai partnereivel. A pótvámokkal való amerikai fenyegetést barátságtalannak és törvénytelennek tartja a francia miniszter.

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala december elején jelentette be, hogy javasolja évi 2,4 milliárd dollár értékben bizonyos francia árucikkre – a sajtoktól kezdve a joghurtokon, a pezsgőkön, a kozmetikai termékeken keresztül a kézitáskákig – jelentős, esetenként 100 százalékot is elérő pótlólagos vám kivetését.

E döntést az váltotta ki, hogy a francia parlament júliusban jóváhagyta azt a törvényt, amelynek alapján 3 százalékos adót vetnek ki azon nagy technológiai vállalatok franciaországi bevételeire, amelyeknek a digitális szolgáltatásokból származó éves forgalma világszinten eléri a 750 millió eurót, és ebből legalább 25 millió euró Franciaországon belül keletkezik. Ez a négy legismertebb amerikai óriásvállalattal (Facebook, Amazon, Apple és a Google anyavállalata, az Alphabet) együtt harminc nagy céget érint, ezek többsége amerikai.

A törvény hatálya visszamenőleges, 2019. január 1-jétől érvényes, és mindaddig érvényben marad, amíg nemzetközi szinten ki nem dolgozzák és életbe nem léptetik a nemzetközi nagyvállalatok igazságos megadóztatását célzó új rendszert.

Röviddel a pótvámok bevezetésével kapcsolatos amerikai fenyegetés után Daniel Rosario, az Európai Bizottság egyik szóvivője azt mondta, hogy az unió „egységesen fog fellépni és reagálni”. Hozzátette, hogy a brüsszeli bizottság szorosan összehangolja munkáját a francia hatóságokkal a következő lépésekről.

A bizottsági szóvivő hangsúlyozta, hogy baráti megoldást kívánnak találni a kérdésre, és hogy erre a legmegfelelőbb fórum a Kereskedelmi Világszervezet (WTO).