Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Ramann
Hirdetés

„A karantén feloldása csak akkor lesz sikeres, ha mindenki óvatos és felelősségteljes. Egyesek felelőtlen magatartása miatt azt kérem a prefektustól, hogy tiltsa be az alkoholfogyasztást a Szent Márton-csatornánál és a Szajna rakpartjain” – írta Christophe Castaner belügyminiszter a Twitteren.

Helyszíni tudósítások szerint több tucatnyian gyűltek össze a Szent Márton-csatorna partján, amely a párizsi fiatalok egyik legkedveltebb esti találkozóhelye. Miután a parton beszélgető és piknikező emberek nem tartották be a társadalmi távolságtartást, a rendőrség szétoszlatta az embereket és elküldött mindenkit a helyszínről.

„A párizsiak biztonságának szavatolására a prefektus a karantén feloldásának első napján meghozta a láthatóan elengedhetetlen fegyelmezési intézkedéseket, miután az egészségügyi előírások betartását nem tekinti mindenki nem egyszerűen kötelezettségnek, hanem feladatnak” – írta közleményében a prefektúra.

Korábban írtuk

Március 17. óta hétfőn hagyhatták el először otthonaikat a franciák igazolás nélkül, és jóllehet a boltok kinyithattak, a bárok, kávéházak, éttermek, szórakozóhelyek nem látogathatók még, és minden zöld terület, park és játszótér is zárva marad legalább június 2-ig a francia fővárosban, a gyülekezés pedig csak tíz főig engedélyezett.

Napközben egyébként a karanténból való kiszabadulás örömének nyoma sem volt Párizsban, a város csendes és kihalt volt, a tömegközlekedési járműveken kevesen utaztak. A felmérések szerint az emberek félnek attól, hogy a járvány második hulláma még a nyár előtt elérheti Franciaországot, ahol március 11. óta több mint 26 ezren vesztették életüket a Covid-19 fertőzésben, és még mindig több mint 22 ezren fekszenek kórházban, közülük kétezren lélegeztetőgépre is szorulnak.

Franciaországban ismét kétszáz fölött a halálesetek napi száma
Franciaországban az elmúlt 24 órában 263-mal 26 643-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napok száz alá csökkent esetszámai után – közölte a francia egészségügyi minisztérium hétfő este, az általános karantén feloldásának első napján.
Szombaton már csak nyolcvan, vasárnap pedig hetven halálesetet regisztráltak, ami a március 17-én kihirdetett és hétfőn véget ért kijárási korlátozások idején a legalacsonyabb napi esetszám volt. A tárca szerint az újbóli hirtelen emelkedés annak tudható be, hogy több hétvégi haláleset csak hétfőn került be a statisztikába.
A kórházban ápolt betegek száma viszont továbbcsökkent, vasárnap este óta 285-tel 22 284-ra. Közülük 2712-en vannak lélegeztetőgépen, ami 64-gyel kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, és a harmada a járvány egy hónappal ezelőtti tetőzésekor intenzív osztályon ápolt betegek számának.
Március 1. óta 139 519 fertőzöttet regisztráltak, az elmúlt 24 órában 456 új esetet találtak, s a kórházban meggyógyultak száma 56 724-re emelkedett.
A franciák hétfőn hagyhatták el először otthonaikat igazolás nélkül, de Párizsban még nem sok minden változott az előző hetekhez képest: a tömegközlekedési járműveken kevesen voltak, a járvány második hullámától tartó franciák érzékelhetően óvatosak és kivárják a korlátozások június 2-ára tervezett további enyhítését. Európa legnagyobb üzleti negyedében, a párizsi Défense-ban az általában megszokott 120 ezer helyett hétfőn alig 20 ezren vették fel a munkát.
A kormány továbbra is az otthoni munkavégzést ajánlja azoknak, akik számára megoldható, de a kereskedelem beindulása miatt csaknem 875 ezren kezdtek újra munkába állni mintegy 400 ezer kis- és középvállalkozásnál.

MTI