Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A patthelyzetet az okozta, hogy míg Brüsszel jelezte, hogy a brit alsóházban már háromszor leszavazott Brexit-megállapodás elfogadását várja május 22-ig a britektől, addig az alsóház elnöke talált egy 400 éves szabályt, amely szerint egy egyszer már leszavazott törvényjavaslatot ugyanabban a formában nem lehet kétszer szavazásra bocsátani – magyarázta az igazgató.

A politológus szerint ugyan 2016-ban a britek 52 százaléka az EU-ból való kilépésre szavazott, jelenleg nem biztos, hogy ki akarnak lépni, mivel akkor kétoldalú megállapodásokat kellene kötniük a gazdasági nagyhatalmakkal.