Vang Ven-pin külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján arra szólította fel a feleket, hogy méltányos és nyílt módon teremtsék meg a szükséges körülményeket a helyzet politikai rendezésére. Hangsúlyozta: a konfrontáció támogatása a hidegháborús taktikához történő visszalépés lenne.

Hirdetés

Vang egy nappal korábban arról is beszámolt, hogy Kína Ukrajnában állomásozó diplomáciai kirendeltségei a megszokott módon üzemelnek. A kijevi kínai nagykövetség mindazonáltal felhívásban figyelmeztette az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat és intézményeket, hogy kísérjék figyelemmel a helyzet alakulását, és fokozott körültekintéssel járjanak el – tette hozzá.

Amerikai tisztségviselők az elmúlt napokban azt mondták: hírszerzési értesüléseik azt sugallják, hogy Oroszország „bármelyik pillanatban” dönthet Ukrajna megszállásáról. Washington szerint az ukrán határ mentén felsorakozó orosz katonák száma eléri a 130 ezret. Oroszország ugyanakkor visszautasítja a nyugati vádat, hogy meg akarná támadni Ukrajnát.

Hszi Csin-ping kínai elnök február 4-én Pekingben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, megbeszélésüket követően pedig közös közleményben sürgették a NATO terjeszkedésének leállítását. Január végén Vang Ji kínai külügyminiszter Oroszország „jogos aggályainak” orvoslását sürgette Ukrajna kapcsán Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetésekor.

Korábban írtuk