Fotó: MTI, shutterstock, szerk.
Hirdetés

Az államfői megbízatásának végéhez közeledő és saját politikai párt alapítását bejelentő Kiska a német Die Weltnek adott, szombaton megjelent interjújában egyebek mellett azt mondta: a tavaly februári – súlyos belpolitikai válságot kiváltó – újságíró-gyilkosság után tanúja volt annak, hogy „a maffia behálózta az állam egész struktúráját.” A szlovák kormány ellenlábasának számító Kiskának ez a mostani nem az első ilyen jellegű kijelentése volt.

„Andrej Kiska az egyetlen olyan államfő az Európai Unióban, aki ilyen kijelentéseivel sérti hazája és az ott élő emberek érdekeit” – állapította meg Peter Pellegrini. A szlovák kormányfő hangsúlyozta: Kiska nyilatkozatát annak szomorú bizonyítékaként értékeli, hogy a távozó államfő nem kívánja méltóképpen képviselni az országot, ehelyett saját politikai projektjét, új pártját részesíti előnyben.

Pellegrini bírálta Kiskának azokat az állításait, amelyeket Ján Kuciak és jegyese tavaly februári meggyilkolásával összefüggésben tett. Rámutatott: a kettős gyilkosság elkövetőit és a megrendelőket már tavaly letartóztatta a rendőrség, de Kiska ezeket a tényeket rendszerint „elfelejti” Szlovákiát pedig folytatólagosan a legrosszabb színekben igyekszik feltüntetni. Egyúttal felszólította Kiskát: hagyjon fel azzal, hogy rontja az ország hírnevét.

Kiska áprilisban jelentette be, hogy mandátuma júliusi lejárta után pártot alapít. Ezzel rácáfolt arra a szinte pontosan két évvel korábbi bejelentésére, miszerint nem fog pártot alapítani, és nem fog indulni a parlamenti választásokon sem. Kiska erre a korábbi bejelentésére nem sokkal magánrepülőutas botránya után kerített sort, amikor kiderült, hogy több százmillió forint értékben tett az államfői tisztség betöltéséhez nem kapcsolódó repülőutakat állami költségre.