Peszkov azt a hírt kommentálta így, amely szerint az ukrán belügyminisztérium új rohamdandárokat kezdett toborozni a Donyec-medence és a Krím elleni offenzívához.

Hirdetés

„A Donyec-medence védettsége még nem teljes, ezért a különleges hadművelet folytatódik. Tulajdonképpen az ott élő embereket kell megvédenünk. Ez a cél eddig nem teljesült maradéktalanul. Ezt még el kell végezni” – mondta Peszkov.

Hozzátette, hogy „a Krím biztonsága megbízhatóan szavatolt”.

Cáfolta a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap értesülését, amely szerint William Burns, az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy rendezési terv keretében felajánlotta Oroszországnak Ukrajna területének 20 százalékát.

Korábban írtuk

„Ez a közlés egy kacsa” – mondta.

Peszkov valótlannak nyilvánította azt az állítást is, amely szerint Burns januárban titokban Moszkvába látogatott.