Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS
A észak-koreai kormány által 2023. március 17-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt fõtitkára figyeli, amint egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakétát lőnek ki a phenjani nemzetközi repülõtérrõl március 16-án

A hadgyakorlat egy dél-koreai-amerikai közös nukleáris támadásra adott válaszlépést szimulált, és egyúttal rendkívül erős üzenet az ellenség számára – tette hozzá a hírügynökség. A felbocsátott rakétát a bejelentés szerint nukleáris robbanófej-utánzattal is felszerelték.

Hirdetés

A KCNA emellett idézte Kim Dzsong Unt is, aki felszólította a hadsereget, álljon készen „az azonnali, mindent elsöprő nukleáris ellentámadásra”.

Észak-Korea vasárnap bocsátott fel rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, a kilövést megtekintette Kim Dzsong Un is, aki a KCNA által közzétett képeken ismét a lányával látható.

A rakéta mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Egy másik közleményében a hírügynökség azt közölte, több mint 1,4 millió észak-koreai jelentkezett önként a hadseregbe az utóbbi időben. Két nappal korábban a KCNA 800 ezer újonnan bevonult önkéntesről adott hírt.

Dél-Korea egy hete az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben. A Szabadságpajzs elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

Korábban írtuk