Omladozó, egyre bizonytalanabbá és veszélyesebbé váló világról ír a Valdaj Klub idei jelentése. A geopolitikai versengés éleződését jelzi, hogy Vlagyimir Putyin eközben már végleg leszámolva a Nyugattal kapcsolatos illúziókkal, pokollal fenyegeti meg az esetleg Oroszországra támadókat. Mindehhez a hátteret a kercsi iskolai lövöldözés és a hidegháborút lezáró egyik legfontosabb nukleáris megállapodás amerikai felmondása adja.

Fotó: MTI/EPA

Fotó: MTI/EPA

Szereti Szocsit, ezt a Moszkvától több mint ezer kilométerre, a Fekete-tenger és a Kaukázus hegyeinek ölelésében fekvő különleges, egyszerre téli és nyári üdülőközpontot Vlagyimir Putyin. Sok időt tölt itt, és érezhetően szívügyének tekinti a város modernizálását. Szocsi ma, Moszkva és Szentpétervár mellé felnőve, egyre inkább Oroszország egyik arcává válik. Azt is mondhatnánk, hogy Putyin államfőként egyfajta harmadik fővárost kreált belőle. De nem csak a világ vezető politikusait fogadja itt tavasztól őszig. Szocsi mára nem csupán a politika, hanem a sport világának is egyik központjává vált. Az orosz elnök globális ambícióit nyomatékosítva itt volt 2014-ben a téli olimpia, az erre épített sportcsarnokok között köröznek évről évre az orosz nagydíjon a Formula–1 sztárjai, mint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, az átalakított Fist Aréna pedig legutóbb a foci-vb mérkőzéseinek is egyik helyszíne volt. Emellett konferenciák sora emeli a közkedvelt üdülőhely rangját.

A hotelek fénnyel festett homlokzata, a szórakoztató-központok, a teljesen megújított infrastruktúra mára elhomályosították az előbb a XIX. század végén III. Sándor és II. Miklós cárok idején fejlődésnek indult, majd Sztálin alatt újabb lendületet nyerő és a szovjet korszak szimbólumává váló, neoklasszikus stílusú szanatóriumok világát. A megújult Szocsi a XXI. századi Oroszország egyik jelképe. Jól példázza, hogy a Kreml tudatosan épít fel egy-egy esemény kapcsán Moszkva mellé olyan, egész régiókat húzó központokat, mint a hosszú idő után a 2000-es évek elején a város alapításának 300. évfordulójára rendbe szedett Szentpétervár, aztán a vizes világbajnokság és más világversenyeket is előszeretettel bevállaló Kazany, a látványosan megújult Jekatyerinburg és Vlagyivosztok – vagy éppen Szocsi.

De Szocsi olyan értelemben is megjeleníti Vlagyimir Putyin világát, hogy megújulásának a kezdete azzal a 2007-es müncheni beszéddel esett egybe, amelyben leszámolva a Nyugathoz fűzött illúzióival, mindenekelőtt a globális egyed­uralomra törő Egyesült Államokat tette felelőssé azért, hogy a világ rossz felé fordult: lábbal tiporják a nemzetközi jogot, és eluralkodott a bizalmatlanság. Mind­ezek fényében logikus, hogy a 15 éve éppen Putyin elnök kezdeményezésére létrejött és mindinkább a világban zajló változásokra fókuszáló Valdaj Klub is Szocsiba költözött, és immár ötödik éve tartja itt éves találkozóit. A 2004-es első fórum helyszínéről, a Velikij Novgorod közelében lévő Valdaj-tóról elkeresztelt fórum fő célja, hogy megértesse az Oroszországban zajló folyamatokat, és bármilyen furcsa is ez egyeseknek, vitát nyisson Oroszországról.

A klub az elmúlt másfél évtizedes története során komoly változáson ment át. Az első években inkább a belpolitikára helyeződött a hangsúly, és megpróbálta közvetíteni az orosz szándékokat, mára azonban valódi műhellyé, agyközponttá vált, és mindinkább a világban zajló geopolitikai átalakulásokra koncentrál. Míg a konferencia meghívottainak listája leképezi az orosz külpolitikai gondolkodás legfőbb földrajzi irányait, addig annak tematikája a Kreml globális folyamatok iránt megnövekedett érdeklődését mutatja. A találkozók különlegessége, hogy a résztvevők első kézből, az orosz politikai elit prominens alakjaitól tudhatják meg, miként vélekedik a Kreml a világ dolgairól. Így volt ez az idén is, mint ahogy sorrendben ötödik alkalommal adta ki a Valdaj Klub a világ átalakulásának állásáról szóló jelentését is, amely főbb vonalaiban összecseng az orosz elnök globális helyzetértékelésével.

Az alaphangot a münchenihez hasonlított, úgynevezett valdaji beszédével 2014-ben Vlagyimir Putyin adta meg. Mint akkor fogalmazott, a világban a káosz lett az irányadó, ezért újjá kell építeni a nemzetközi kapcsolatok rendszerét. Azt is egyértelművé tette, hogy a jelenlegi lehangoló helyzetért az Egyesült Államok a felelős. „A dzsinnt kiengedték a palackból, és azt már az úgynevezett irányított káosz teoretikusai sem tudják oda visszatuszkolni. A világot veszélyes hellyé tette a dolgok amerikai intézése” – értékelt az orosz elnök, aki „geopolitikai újgazdagnak” nevezve azzal vádolta meg az ölébe pottyant hatalommal visszaélő Amerikát, hogy a „hidegháború győzteseként” a saját érdekeinek megfelelően akarta átszabni az egész világot. Maga alá próbált gyűrni mindenkit, ezzel anélkül, hogy újat hozott volna létre, szétverte a nemzetközi kapcsolatok korábban bejáratott, a kölcsönös tiszteleten és az erőegyensúlyon alapuló modelljét.

A következő években a Valdaj jelentései már arra hívták fel a figyelmet, hogy a játék egyre inkább szabályok nélkül zajlik, a kettős mérce általánossá vált. Mindezt a bizonytalanságot az erősödő geopolitikai szembenállás, a Nyugat viszonylagos gyengülése és ezzel párhuzamosan erősödő türelmetlensége mellett az is fokozza, hogy a Nyugathoz nem tartozó feltörekvők mind nagyobb beleszólást követelnek a globális ügyek rendezésébe. A kép közben egyre sötétebb lett. Két éve a Valdaj szakértői már úgy látták, hogy a jelenlegi átalakulást az előzőektől leginkább a folyamatok globális mérete jellemzi. És innen ered elsődlegesen a bizonytalanság is, hiszen maga a globalizáció van válságban, pontosabban torzult el a kiválasztottakat különösen segítő és a lemaradókat az eddiginél is nagyobb hátrányba hozó átalakulás irányába.

Tavaly már azt állapították meg az értékelők, hogy az átalakulás minőségileg új fázisba lépett, mivel az eddig fennálló rend eróziója a nemzetközi szintről átterjedt a belső folyamatokra is. A vezető hatalmak rohannak a „házi feladatot” teljesíteni, a saját házukban oltani a tüzet, és a globális folyamatokat szabadjára engedték. „A stratégiai frivolitás korát éljük, amikor a világ kisebb és nagyobb szereplői önös érdekből kockáztatják a biztonságot” – szólt a jelentés kulcsmondata. Ezt az egoista magatartást tetézi, hogy a hidegháborúban kialakult veszélyérzet a Szovjetunió összeomlásával megszűnt, bizonyos ellazulás vett erőt a világon, amely, az egyre gyülekező viharfelhőket látva, aggodalomra ad okot. Már csak azért is, mert még csak most lépünk a kardinális átalakulások korszakába, és a feszültség a geopolitikai térben, a gazdasági és a szociális szférában, a kultúrák egymáshoz viszonyulásában egyre nő. Ezt a bizonytalanságot csak fokozza a technológia forradalmi átalakulása és a környezet gyors változása.

Megvan azonban az esély arra, hogy az új rend ezúttal ne kataklizmákon, háborúkon keresztül, hanem evolúciós módon szülessen meg. Ehhez azonban az eddiginél komolyabban kell közelítenünk a problémákhoz. Az átalakulások viharában a vészjelző lámpa már kigyulladt, ami arra utal, hogy legalább érzékeljük a növekvő problémákat.

A jelentésekből és Putyin elnök megszólalásaiból az is egyértelműen kiolvasható, hogy ebben a világban Oroszország egyedül érzi magát a hagyományos missziós tudatával. Ám míg Amerikára kimondottan haragszik, addig Európa elfordulása inkább szomorúsággal tölti el. Moszkva néhány éve még csak önérzetből jelentette ki, hogy ott van alternatívaként Ázsia, ám érződött, hogy a lelke mélyén csak Európával – ahogy az egyik vezető orosz politikus fogalmazott, természetes partnerével – menne a bálba.

A helyzet mára megváltozott. A Kremlnek már nincsenek illúziói a Nyugattal kapcsolatban. Eközben egyértelműen kirajzolódtak Moszkva globális ambíciói, miképpen az is, hogy igyekszik kihasználni a nyugati hatalmak válságával, befelé fordulásával kínálkozó lehetőséget. Nem kétséges, hogy a belső stabilitás megteremtése után az önbecsülését visszaszerző putyini Oroszország immár részt kíván venni a világ fontos kérdéseinek rendezésében. És ehhez már nem kér engedélyt! Vlagyimir Putyin világosan körvonalazta azt is, hogy Oroszország beszállt az új hierarchiában elfoglalt helyekért folyó a versenybe, és több tiszteletet kér mindenkitől, elsősorban a világ vezető hatalmától, a Szovjetunió felbomlása után őt szisztematikusan megalázó Amerikától. Ahogy megfogalmazta, Oroszország túlságosan hitt a Nyugatnak, ám az visszaélt ezzel a bizalommal.

Az idén az orosz elnök már nem akart megmagyarázni semmit. Nem tartott beszédet, csak kérdésekre válaszolt. Magabiztosan. Ezt a magabiztosságot a nyugati kommentátorok persze ismét fenyegetésnek érezték. Pedig Vlagyimir Putyin csupán azt üzente, hogy majd csak elül a mostani vihar, Oroszország addig is kitart elvi álláspontja mellett, és egyenrangú alapon kész bárkivel tárgyalni. Már akivel lehet!

Feltűnő magabiztossága egyrészt abból fakad, hogy történelmi magasságokban és a jó oldalon érzi magát, és mind biztosabb az igazában. Ezt a magabiztosságot növeli az is, hogy nincs egyedül. Maga mögött érzi Kínát és több más regionális hatalmat. Ebből a pozícióból már lehet keményebben is fogalmazni. Míg az orosz elnök öt éve még azt mondta, „a tajga őrzője egy lépést sem hátrálva védi meg területét az idegenektől”, addig most ugyanezt már keresetlenebb szavakkal fejezte ki, mikor egy esetleges atomtámadás képét felvázolva kijelentette, Oroszország nem gondolkodik megelőző csapásban, ám ha megtámadják, az agresszor nem kerülheti el a megtorlást, és meg fog semmisülni. „Míg azonban mi az agresszió áldozataiként, mártírokként a mennyországba kerülünk, addig a támadók egyszerűen megdöglenek, mert még arra sem lesz idejük, hogy megbánják a bűneiket” – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin.

Ebben a szellemben a Valdaj Klub éves helyzetjelentése egy omladozó, széthulló világról ír, amelyben a vezérlő elv az ego­iz­mus. Hogy mi vár ránk: káosz, kétpólusú rend vagy valami teljesen új berendezkedés, egyelőre nem látható. Ahelyett, hogy szép lassan kirajzolódnának az új világrend körvonalai, a kép mind nehezebben értelmezhető mozaikdarabokká hullik szét. A jelentés szerzői szerint ez a helyzet évekig, sőt akár évtizedekig is eltarthat, miközben a legtöbb állam főképp önmagával lesz elfoglalva. A jelentés ismét megállapítja, hogy a régi rendet mindenkinél hatékonyabban veri szét a globális vezető szerepében gyengülő és ezzel nehezen megbékélő Egyesült Államok. Hogy ez mennyire így van, igazolja Donald Trump bejelentése a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló, egykor a hidegháborút lezáró megállapodás (INF) felmondásáról.