Fotó: MTI/EPA (archív)
Hirdetés

Hrojszman az ICTV televízió egy vasárnap esti műsorában, amelyből hétfőn idézett az ukrán sajtó, reményét fejezte ki, hogy az új államfő, Volodimir Zelenszkij majd megreformálja ezeket a rendvédelmi szerveket, s azokba új emberek kerülnek majd be, akik megfelelő környezetet biztosítanak a gazdaság működéséhez. Mint kifejtette, annak érdekében, hogy befektetéseket eszközöljenek Ukrajnában, szükség van az állami költségvetés bevételének növelésére a gazdaság „kifehérítésével”, a csempészet elleni küzdelem fokozásával. Hozzátette, hogy erre viszont nem volt meg az akarat Porosenkóban.

Hrojszman ezen kívül azt is kijelentette: ideje a „régi pártoknak” – mint amilyen Petro Porosenko Blokkja és a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) – a múltba veszniük, és a július 21-i parlamenti választások nyomán új erőknek kell a törvényhozásba kerülniük, olyanoknak, mint Zelenszkij Nép Szolgája (Szluha Narodu) és Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) nevű pártjának, illetve nem utolsó sorban a május végén általa alapított Ukrán Stratégiának. A felmérések alapján a Hrojszman által felsorolt pártok mindegyikének van esélye bejutni a parlamentbe, kivéve saját pártját, amely népszerűségben egyelőre még csak a közelébe se került az ötszázalékos bejutási küszöbnek.

Hrojszman kijelentéseire hétfőn a Porosenko tulajdonában lévő Prjamij televízióban reagált Irina Herascsenko parlamenti alelnök, akit az előkelő harmadik helyen szerepel a volt államfő Európai Szolidaritás néven újjáalakult pártjának választási listáján. Mint Herascsenko fogalmazott, úgy tűnik, elindult a „casting” a miniszterelnöki posztért, pedig a versenyt még meg sem hirdették, de „egyes politikusok máris elvesztették a méltóságukat és a józan eszüket”.

Szemére vetette Hrojszmannak, hogy „elárulja” azt a pártot, amelynek politikai karrierjét köszönheti, s amelynek listáján 2014-ben parlamenti mandátumhoz jutott, s megjegyezte, hogy ez nem felel meg sem az európai kultúrának, sem az európai gyakorlatnak. Szavai szerint már száz évvel ezelőtt is a személyes ambíciók és a széthúzás miatt veszítette el Ukrajna a függetlenné válás esélyét.

Zelenszkij május 20-i beiktatási beszédében, amelyben közölte, hogy feloszlatja a parlamentet, lemondásra szólította fel Hrojszmant és kormányát, méghozzá bíráló szavak kíséretében. Ezután a miniszterelnök be is nyújtotta lemondását, ráadásul a közte és Zelenszkij között fennálló „nézeteltérésekre” hivatkozva, ám a parlament – amely eddig az új elnök egyetlen előterjesztését sem szavazta meg – nem támogatta a kabinet menesztését sem, így az továbbra is hivatalban van.