Propaganda vagy különvélemény? II.
Manapság csak az nem hallott a „Vlagyimir Putyin szakácsaként” elhíresült, a vendéglátóiparban meggazdagodott Jevgenyij Prigozsinról és a szentpétervári trollgyárról, aki nem akart. Csupán egy orosz jelenségről lenne szó, avagy ez a hírözön is a propaganda része? Esetleg arról van szó, hogy Moszkva sem akar lemaradnia gondolatokért folyó globális küzdelemben?
Egy titkos jelentés szerint Oroszország számos brit politikust, tanácsadót és közéleti szereplőt pénzel, hogy az orosz érdekek szerint befolyásolják a brit közéletet, és alkalomadtán támadják Vlagyimir Putyin kritikusait. A hírt világgá repítő The Guardian azt nem magyarázza el az olvasóinak, hogy az államok által szokásosan alkalmazott lobbitevékenységről van szó. Mint ahogy azt sem, hogy a jelentés erőteljesen támaszkodik az Oroszországból 2005-ben adócsalás miatt kiutasított részvényspekuláns, Bill Browder információira. Az oroszok 90-es évekbeli gyengeségéből kétes körülmények között nagy hasznot húzó, majd kiutasítása óta mániákusan oroszellenes üzletembert Moszkva külföldi befolyásszerző módszereiről korábban meghallgatta az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága is.
Az ilyen „leleplező” cikkekből hetente legalább kettő akkor is szembejön az emberrel, ha nem keresi őket. A napokban például szintén a The Guardian szellőztette meg, hogy a Facebook és a Twitter professzionális trollok újonnan felfedezett, orosz vezetésű hálózatát kapcsolta le Nyugat-Afrikában. Az egyebek mellett az új koronavírusról posztoló, mindössze 49 Facebook-, 85 Instagram- és 71 Twitter-fiókból álló hálózat az Afrikából vezetett információs művelettel állítólag az Egyesült Államokat célozta meg. Az ezekben az ügyekben általában nyilatkozó Nathaniel Gleicher már tavaly ősszel is arról számolt be, hogy felfüggesztettek három orosz hátterű oldalt. A Facebook közösségi portál kiberbiztonságért felelős vezetője szerint a Vlagyimir Putyin szövetségeséhez, Jevgenyij Prigozsinhoz köthető oldalak nyolc afrikai ország belpolitikájába kívántak beavatkozni – a The New York Timesnak a bejelentést értékelő elemzése szerint az orosz politikát népszerűsítették, és bírálták Párizs és Washington Afrika-politikáját – és több mint 200 hamis fiók létrehozásával csaknem kétmilliónyi követőre tettek szert.
De a sort folytathatjuk, hiszen számtalan cikk jelent meg arról, hogy Donald Trump az orosz beavatkozásnak köszönhetően nyerte meg 2016-ban a választást (azt ugyan azóta már többször és több helyről is cáfolták Amerikában, hogy ennek befolyásoló hatása lett volna az eredményre). Így például a Facebookkal az oldalak hatástalanításában együttműködő kaliforniai Stanford Egyetem Internet Observatory központjának kutatói megállapították, hogy a már említett Prigozsin szentpétervári székhelyű Internetkutató Ügynökség (Internet Research Agency, IRA) nevű cége 2016-ban havonta átlagosan 2442 alkalommal helyezett el az amerikai belpolitikát befolyásolni szándékozó bejegyzéseket.
A brexittel is összefüggésbe hozták az oroszokat. Még a Twitter tette hozzáférhetővé azt a 360 gigabájtnyi bérkommentet, ami 2013 és 2018 között született, és amelyek többek között érintették az Egyesült Államok elnökválasztását és a brexitről szóló referendumot is. A posztokat összesen 4570 felhasználói fiókból tették közzé, és többségükben az orosz és részben az iráni állam által támogatott trollokhoz köthetők. A BBC elemzése szerint csak a brexit szó összesen 3789 bejegyzésben szerepelt, amelyek az orosz trollgyárak „anyacégéhez”, az Internetkutató Ügynökséghez fűződnek. Ezek közül szinte mindegyik a szavazás napján vagy másnap jelent meg. A #reasonstoleaveeu (vagyis a brexit melletti „érvelésnél” használt hashtag) 1092 olyan bejegyzésnél fordult elő, ami a szavazás napján született. Korábban a brit parlament egy alsóházi bizottságának meghallgatására alapozva arról szóltak a hírek, hogy összesen 942, a brexithez kapcsolódó olyan bejegyzést találtak, amelyik az IRA-hoz köthető felhasználóktól származott. De említhetjük azt a hírt is, hogy a The Washington Post büszkén számolt be az Internet Research Agency elleni amerikai kibertámadásról, amely az első volt a maga nemében. Az amerikai kibervédelmi parancsnokság eszerint a legutóbbi félidős választások napján blokkolta a szentpétervári trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét…
Az ezeket a híreket előszeretettel tálaló angolszász média mindezekből gyorsan le is vonta a következtetést, hogy Oroszország agresszív dezinformációs eszközökkel él az online térben. Mint hozzáteszik, Moszkva stratégiai gondolkodása a Szovjetunió óta lényegében változatlan maradt, és a Kreml a közösségi médiában szereplő névtelen hozzászólásokon keresztül próbálta újraindítani a KGB propaganda- és dezinformációs módszereit. Ha tehát valaki csak az angolszász médiát olvassa, annak könnyen az a benyomása keletkezhet, hogy a fake news-gyártás és dezinformáció valamiféle orosz sajátosság. Pedig nem így van. Bár a nyugati sajtó inkább csak Putyin trolljairól beszél, általános jelenségről van szó. Sőt még az orosz álvalóság és propaganda egyik utóbbi időben felkapott nyugati szakértője, a témában már két könyvet is publikáló – az első Semmi nem igaz, bármi lehetséges címmel magyarul is megjelent – Peter Pomerantsev is elismeri, hogy a nyugati és az orosz dezinformációs és propagandaipar között ma már nagyon nehéz különbséget tenni. Mint fogalmaz, a politikai retorika, a különféle összeesküvés-elméletek felhasználása a kételyek elhintésére, a zűrzavar erősítésére már annyira elterjedt technika, hogy szerte a világon ez megy. A különbséget talán abban véli felfedezni, hogy Moszkva a dezinformációt elsődleges eszközként használja külpolitikai célokra. Tegyük hozzá, így van ezzel más is.
Az e témában publikált írások alapján az orosz biztonsági szolgálatok még a kétezres évek elején megszervezték a maguk kommentelőit. Ezt leleplezendő hozta nyilvánosságra még 2013-ban hackerek egy csoportja, hogy a szentpétervári Internetkutató Ügynökség több mint hatszáz embert foglalkoztat, akiknek a hírek kommentálása a feladatuk. Közülük a bloggereknek hat Facebook-fiókot is fenn kellett tartaniuk, amelyen naponta három poszt volt a norma. Később további információkat szellőztettek meg a trollgyár működéséről. Állításuk szerint a trollok által a közösségi portálokon létrehozott profiloknak és közösségeknek hatmillió követőjük volt, de hirdetések és újramegosztások segítségével az így előállított tartalmak – például 2016 szeptemberében – akár húsz-harminc millió emberhez is eljuthattak.
Kínában legalább kétmillióra teszik a bérkommentelők számát, akiknek külön nevük is van, az „50 cent párt”. Ezt állítólag onnan kapták, hogy kommentelőik 50 centet kapnak hozzászólásonként. A Harvard Egyetem kutatói ennek kapcsán különös felfedezést tettek. Összesen 43 800 rezsimpárti hozzászólást vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy 99,3 százalékuk a kormányzati intézmények közalkalmazottaitól származik. Többnyire olyan politikailag kényes időszakokban lépnek akcióba, mint a kommunista párt ülései, a helyi zavargások, sőt az ünnepnapok is idetartoznak. A kutatók szerint évente közel 500 millió propagandaüzenet születik a kínai interneten.
Kisebb a visszhangjuk Európában az ukrán trolloknak, akik mindenekelőtt az ukrán–orosz konfliktusra koncentrálnak. Eleinte csak dezinformációs honlapokkal, majd 2015-ben az információs minisztérium az „igazság terjesztésére” felállította a saját trollhadseregét. Közben az ukrán hackerek bombariadókkal keserítik meg az orosz nagyvárosok polgárait. De aktívan használja a trollokat pozitív hírek terjesztésére és politikájának, a palesztin kérdés „helyes megmagyarázására” Izrael is. „Egységes erőfeszítésre van szükségünk, hogy elmagyarázzuk, törvényes jogunk van hozzá, hogy itt legyünk Izraelben” – indokolta a csoport szükségességét korábban a The Jerusalem Postnak Dov Lipman izraeli politikus. Használja ezt az eszközt Recep Tayyip Erdoğan török elnök is. Pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az ellenzéki megmozdulásokra válaszul még 2013-ban 6000 fős, a közösségi médiában működő csoportot hozott létre, amely az Új Törökországi Digitális Hivatal nevet kapta. De megelégelte az ominózus 2016-os kampányban Hillary Clinton is, hogy a kommentelők rosszakat írjanak róla, és az ellencsapásra egymillió dollárt különítettek el. Igaz, ez a hír nem járta körbe a világsajtót. Természetesen nemcsak unatkozó tinédzserekről volt szó, hanem újságírókat, bloggereket, PR-specialistákat és dizájnereket is alkalmaztak.
A sokat emlegetett orosz beavatkozások kapcsán arról se feledkezzünk meg, hogy Donald Trump diplomatái nem is titkolják, hogy Washington többé nem érdekelt az európai integráció jelenlegi formájában, és inkább kétoldalú kapcsolatokat alakítana ki az európai országokkal. Az amerikai Breitbart leplezetlenül ezen is dolgozik, ami Európában nem igazán veri ki a biztosítékot. Mint ahogy arról is inkább csak néha a francia sajtó ír, hogy nemcsak államok támogatnak dezinformációs műveleteket, hanem magánszemélyek is. A Le Figaro például beszámolt az amerikai Republikánus Párt jobbszárnyát támogató milliárdos körök akciójáról. Ők nem trollokkal operálnak, hanem politikai kampányokkal foglalkozó aktivisták és cégek egy csoportját veszik meg. A kívánt üzenet így fizetett reklámokon keresztül erősödik fel az interneten. Ezen akciók mögött a legtöbbször a Renaissance Technologies nevű alapot vezető, a Breitbart Newst is támogató Robert Mercer és lánya, Rebecah sejlik fel. Mercerék érdekszférájába tartozik az Európára fókuszáló neokon Gatestone Institute és a kanadai The Rebel című, írásaival szintén az óvilágot megcélzó kiadvány is. Figyelemre méltó, hogy milyen aktivitást fejtett ki a Rebel Media Group a brexit idején.
