„A kedvezőtlen helyzet a globális élelmiszerpiacon nem tegnap alakult ki, s nem is Oroszország Donbaszban és Ukrajnában indított különleges katonai műveletének kezdetével. A folyamat még 2020 februárjában indult, a koronavírus-járvány negatív hatásai elleni küzdelemmel” – hangsúlyozta az orosz elnök az interjúban, amelyből előzetesen részleteket közölt a Rosszija-24 hírtelevízió. A teljes interjút vasárnap tűzi műsorára a televízió.

Hirdetés

Putyin Szocsiban a Rosszija-1 hírcsatornának is nyilatkozott. Ebben az interjúban az orosz elnök arról beszélt, hogy a nyugati országok számos hibát vétettek, amelyek élelmiszerválsághoz vezettek, most meg keresik, hogy kire lehetne kenni a felelősséget, úgy gondolva, hogy Moszkva a legkézenfekvőbb jelölt erre.

Az orosz elnök kiemelte, hogy az ukrajnai hadművelet nyomán a nyugati államok olyan lépéseket tettek, amelyek csak tovább rontották a helyzetet a műtrágya- és élelmiszerpiacokon.

„Amint a gázárak elkezdtek felfelé kúszni, rögtön megnőtt a műtrágya ára, mert ennek egy része előállításához földgázra van szükség. Minden mindennel összefügg. Amint a műtrágyaárak megemelkedtek, számos vállalkozás többek között az európai országokban is veszteségessé vált és elkezdtek bezárni, mire a műtrágya mennyisége hirtelen csökkent a világpiacon, az árak pedig ennek megfelelően – drámaian – megugrottak, ez pedig teljesen váratlanul ért számos európai politikust” – jelentette ki Putyin.

Korábban írtuk

„Mi már előre figyelmeztettünk erre mindenkit, és ennek egyáltalán semmi köze Oroszország Donbaszban folytatott katonai műveletéhez” – szögezte le az orosz elnök.

„A helyzet pedig csak súlyosbodni fog, köszönhetően annak, hogy a britek és amerikaiak szankciókat vetettek ki az általunk gyártott műtrágyákra” – tette hozzá.

Putyin szólt arról is, hogy Oroszország hajlandó biztosítani az ellenőrzése alatt álló ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányok biztonságos és zavartalan exportját. Az orosz elnök szerint a legjobb megoldás mindemellett a Fehéroroszországon keresztüli szállítás lenne, amelyhez ugyanakkor fel kellene oldani a Minszk ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy az ukrán gabona potenciális exportmennyiségét 20 millió tonnára becsülik, ez viszont eltörpül a globálisan termelt mennyiségekhez képest. Hozzátette, hogy Ukrajna valós exportlehetőségei még alacsonyabbak lehetnek.