Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Hirdetés

Az alkotmánybíróságnak hét napja van arra, hogy eldöntse, megfelelnek-e az alkotmánynak a törvényhozás által megszavazott módosítások. Amennyiben nem talál bennük semmi kivetnivalót, az orosz elnök országos szavazásra bocsátja őket. A voksolást április 22-én tartják meg, és amennyiben a résztvevők több mint fele egyetért velük, az alkotmánymódosítások hatályba lépnek.

Az orosz elnök január 15-én terjesztette elő az alkotmánymódosítás elképzelését, amely alaposan felrázta az orosz belpolitikai életet, és a Dmitrij Medvegyev vezette kormány azonnali lemondásához vezetett.

Az alaptörvény húsznál több cikkét érintő módosítási csomag konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak kölcsönös viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket tartalmaz. Elemzők szerint az elképzelés egyik sarkalatos kérdése az volt, hogy a változtatások révén hatalmon maradhat-e a 67 éves Putyin, aki a leghosszabb ideje hatalmon lévő orosz vezető: két évtizede irányítja az országot, miniszterelnökként, illetve államfőként. Az érvényes alkotmány szerint 2024-ben, negyedik elnöki ciklusának végén távoznia kellene a hatalomból.

Valentyina Tyereskova kormánypárti képviselő – a világ első női űrhajósa – keddi parlamenti felszólalásában azzal a javaslattal állt elő, hogy módosíthatnák az alaptörvényt úgy, hogy Putyin elnökségeinek számát ismét „nulláról” lehetne indítani. A párt frakciójának vezetői még aznap támogatásáról biztosították javaslatát, és ugyancsak aznap Putyin a parlament alsóházában elhangzott beszédében azt mondta, lehetségesnek tart egy olyan alkotmánymódosítást, amely lehetővé tenné számára, hogy újraindulhasson az államfői tisztségért, ha ez ellen nem lenne ellenvetése az alkotmánybíróságnak. Putyin értelmezése szerint Tyereskova javaslata arról szól, hogy el kell törölni a betölthető elnöki ciklusokra vonatkozó alkotmányos korlátozást bárki esetében – beleértve a hivatalban levő elnököt, vagyis őt -, és engedélyezni kell, hogy újraindulhasson az elnökválasztáson, amennyiben ezt a nép is támogatásáról biztosítja az országos szavazáson. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön azt mondta, hogy a bonyolult nemzetközi helyzet az egyik oka annak, hogy Putyin egyetértett a képviselői indítvánnyal.

Az OVD-Info civil szervezet szerint a rohamrendőrség előállított szombaton Moszkvában mintegy ötven embert, aki tiltakozott az alkotmánymódosítás ellen az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházánál.