Fotó: MTI/EPA/Alekszej Nyikolszkij, archív
Hirdetés

Vlagyimir Putyin ezen a napon tárgyalásokat folytatott Evo Moralesszel Moszkvában. Közös nyilatkozatukban általános formában is megfogalmazták, hogy elutasítják a más országok belügyeibe való beavatkozás minden formáját. „Az elnökök rámutattak egyes államok politikájának romboló hatására, arra, hogy ezek az államok cselekedeteikkel aláássák a nemzetközi jogi rendszer egységes jellegét, és megpróbálják saját, senkivel sem egyeztetett szabályaikat egyetemesnek feltüntetve érvényesíteni” – olvasható a dokumentumban.

A két vezető a nyilatkozat szerint hitet tett az államok szuverén egyenrangúságának és a más államok ügyeibe való be nem avatkozásnak az elve mellett, élesen elítélték az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkerülésével kivetett szankciókat, akárcsak a törvényes kormányok erőszakos úton való megdöntésére irányuló kísérleteket. Felléptek az olyan „történelemhamisítási” törekvésekkel szemben is, amelyeknek szerintük a jelenlegi államközi rendszer és nemzetközi jog felborítása a célja.

Ennek szellemében határozottan elítélték a venezuelai belügyekbe való beavatkozási kísérleteket, állást foglaltak amellett, hogy abban a latin-amerikai országban békés úton, a fennálló jogrend tiszteletben tartásával rendezzék a belső válságot.

A csütörtöki találkozó keretében a moszkvai Népek Barátsága Egyetem díszdoktorává avatták Evo Moralest. Putyin nagyra értékelte a bolíviai elnöknek a politikai, gazdasági és humanitárius területen kialakult orosz-bolíviai kötelékek sorosabbra fűzésében betöltött szerepét.

Morales látogatásának alkalmából csütörtökön több együttműködési megállapodást is aláírtak a kereskedelmi kapcsolatok, az atomenergia békés felhasználása, valamint a szénhidrogénekkel kapcsolatos együttműködés terén. Szó esett arról is, hogy a két ország együttesen tevékenykedhet a bolíviai lítiumkitermelés és feldolgozás terén.