Fotó: shutterstock.com, archív
Fotó: shutterstock.com, archív
Hirdetés

A német kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek megállapodtak a két ország egészségügyi minisztériuma közötti kapcsolattartásról és hangsúlyozták a járványellenes nemzetközi erőfeszítések koordinálásának fontosságát, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aktív részvétele mellett.

A konfliktusövezeteket érintve Putyin és Merkel méltatta a Kijev és a délkelet-ukrajnai szakadárok között végrehajtott fogolycserét. A két vezető hangsúlyozta a Minszk-2 megállapodás és a „normandiai négyek” csúcstalálkozóin elfogadott döntések következetes végrehajtásának fontosságát.

A Kreml szerint a beszélgetés során többek között megemlítették, hogy az ukrán kormánynak teljesíteni kell a rendezés politikai kérdéseivel kapcsolatban vállat kötelezettségeit, beleértve a Donyec-medence különleges státusának törvénybe foglalását is. 

A felek szót ejtettek a szíriai és a líbiai helyzetről és az olajpiac fejleményeiről is.