Putyin kormánya szerdai ülésén hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a terrortámadásokról a döntést politikai szinten hozták meg Kijevben.

Hirdetés

„A mai kijevi rezsimnek egyáltalán nem kell a béke, mert számára az minden bizonnyal a hatalom elvesztését jelentené” – mondta.

A kijevi elit az elszenvedett hatalmas háborús veszteségek és amiatt, hogy hadserege az egész frontvonalon visszavonulásra kényszerül, megpróbálja megfélemlíteni Oroszországot, és áttért a terrortámadásokra mint eszközre – mondta. „Moszkva félelme, hogy a kijevi illegitim rezsim terrorszervezetté alakul át, beigazolódott” – szögezte le Putyin.

„Ami Brjanszkban történt, az civilek elleni célzott támadás volt. Minden nemzetközi norma szerint az ilyen cselekményeket terrorizmusnak nevezik” – jelentette ki.

Korábban írtuk

Meggyőződése szerint Kijevnek a civilek elleni bűncselekményekkel az volt a célja, hogy meghiúsítsa az orosz-ukrán közvetlen tárgyalások második isztambuli fordulóját. Ha szüneteltetnék a harci cselekményeket, akkor Kijev ezt fegyverutánpótlásra, az erőszakos mozgósítás folytatására és terrortámadások előkészítésére használná fel – véli. Hozzátette, hogy „Ukrajna támogatói a terroristák bűntársai.”

A kijevi hatóságokból hiányzik a politikai kultúra, hiszen sértegetik azokat, akikkel meg akarnak állapodni – mondta.

„Milyen tekintélyük lehet egy velejéig romlott és teljesen korrupt rezsim vezetőinek? Az egész világ erről beszél” – tette hozzá.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke a tanácskozáson kijelentette, hogy a terrortámadások mögött az ukrán titkosszolgálatok állnak.