A Kreml által közzétett üzenetben Putyin azt írta, hogy a két atomnagyhatalom különleges felelősséget visel a nemzetközi és regionális stabilitásért. Az emberiség előtt álló sok kihívás és fenyegetés tükrében Moszkvának és Washingtonnak „konstruktívan együtt kell működnie” – írta Putyin. Az orosz elnök párbeszédre hívott fel, amely „kölcsönös tiszteleten és a másik fél nemzeti érdekeinek figyelembevételén alapul”.

Hirdetés

A két vezető csütörtökön késő este kezdi meg telefonbeszélgetését. Szóba kerül a két ország képviselői között január 10-én, Genfben tervezett tárgyalás a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról, melyekről Oroszország előreláthatólag január 12-én a NATO-val is egyeztetni fog.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva a Putyin-Biden telefonbeszélgetésről elmondta, hogy abban „semmilyen nyilvános rész nem lesz”. Közölte, hogy a beszélgetést Putyin kezdeményezte. Hozzátette, hogy Moszkva mindenképpen tárgyalásokkal akarja rendezni az orosz-amerikai viszonyt.

Egy nevének elhallgatását kérő fehér házi vezető szerint Joe Biden ugyanakkor hangsúlyozni kívánja, hogy az Egyesült Államok „mélységesen aggódik” a több tízezer orosz katona jelenléte miatt az ukrajnai határ térségében, és „katonai offenzíva” esetén „készek reagálni”.

Korábban írtuk

Washington azt szeretné, ha ezek a csapatok visszatérnének a rendes állomáshelyükre„ – mondta a fehér házi illetékes, akit az AFP francia hírügynökség idézett.

A csütörtöki telefonbeszélgetés előtt egy amerikai kormányzati szóvivő közölte: súlyos gazdasági és pénzügyi szankciókat egyeztettek szövetségeseikkel, jóval súlyosabbakat, mint amilyeneket 2014-ben (a Krím dél-ukrajnai félsziget orosz megszállásának és bekebelezésének az évében) hoztak.

A szóvivő beszélt azokról a tervekről is, amelyekkel egy újabb invázió esetén erősíteni kívánják a NATO jelenlétét a keleti-európai tagállamokban.

”Felkészültünk arra is, hogy további támogatást nyújtunk Ukrajnának területe megvédelmezéséhez és egy esetleges, a következő hetekben történő orosz megszállás esetén adandó válaszlépéshez„ – idézte a nevének elhallgatását kérő szóvivőt a dpa német hírügynökség.

A hírügynökség elemzői szerint nem valószínű közvetlen amerikai vagy NATO-beavatkozás egy Ukrajna elleni esetleges orosz invázió esetén, ehelyett Washington és szövetségesei várhatóan drasztikus gazdasági szankciókat hoznak. Egyebek mellett kizárhatják Oroszországot a belgiumi székhelyű SWIFT nemzetközi fizetési hálózatból.

Ez már a második telefonbeszélgetés ebben a hónapban a két vezető között. December 7-én videotelefonon léptek kapcsolatba, a beszélgetés két óra hosszat tartott. A fő téma az Ukrajna körül kialakult konfliktus volt, és megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, a kiberbiztonságot és az iráni atomalku témáját is. A megbeszélésen az amerikai elnök egy Ukrajna elleni esetleges támadás esetére korábban sosem látott szankciókat helyezett kilátásba.

A két elnök személyesen júniusban, Genfben találkozott először.

Vlagyimir Putyin csütörtökön számos ország jelenlegi és több ország volt vezetőjének küldött ünnepi jókívánságokat karácsony és újév alkalmából.