Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Elmondta, hogy szerinte ez a világrend fennmarad, igaz, fennáll a veszélye annak, hogy az események negatív fordulatot vesznek.

„Szeretném hinni, hogy bármennyire nehezen is alakulnak az államközi kapcsolatok és bármennyire veszélyesek a joghézagok, például a nukleáris és rakétafegyverek ügyében, a a világjog kulcsszerepén alapuló világrend változni fog ugyan, de megmarad. És mindannyian azon fogunk dolgozni, hogy megmaradjon” – fogalmazott Putyin.

Mint mondta, a másik út gyakorlatilag az egész emberiséget globális katasztrófákkal fenyegeti.

Putyin szerint Oroszország „magabiztosan foglalja el helyét a bolygó vezető, befolyásos és felelős hatalmai között”. Egyúttal „ország-civilizáció”, amely egyszerre tartja nagyon fontosnak a területén élő népek sajátosságainak és közösségének megőrzését.

Hangsúlyozta, hogy csak az ország lakóinak bátorsága és hazafiassága akadályozta meg a polgárháború kitörését a 90-es években.

A tanácskozáson, amely alapvetően Ázsiának a világban játszott egyre jelentősebb szerepére koncentrált – és amelyen részt vett a jordániai uralkodó, valamint az azeri, a kazah és Fülöp-szigeteki elnök is-, az orosz elnök azt hangoztatta, hogy a globális problémák megoldása illegitim a kontinens országai nélkül. Méltatta, hogy ezek az államok önálló véleményt formáltak a világ napirendjén szereplő problémákról, nagyra tartják saját függetlenségüket és növekvő befolyásuk elismerésére számítanak, ami Moszkva szerint méltányos és megfelel a jelenlegi és a jövőbeni realitásnak.

Rámutatott, hogy „Ázsia ébredésének” meghatározó szerepe volt a nemzetközi viszonyok demokratizálódásában és hogy a kontinens visszanyeri a történelmi örökségének és a potenciáljának megfelelő természetes helyét a világ dolgaiban, különösen a gazdaságban. Ezért szerinte a nagyobb politikai szerepvállalásra való törekvése is természetes.

Putyin a tanácskozáson javaslatot tett egy nemzetközi biztonsági és együttműködési szervezet létrehozására a Perzsa-öbölbeli problémák megoldása érdekében, amelynek tagjai lennének Oroszország, az Egyesült Államok, az Európai Unió, Kína, India és más hatalmak. Emlékeztetett rá, hogy Moszkva az év folyamán koncepciót terjesztett elő a térség kollektív bizalmának kiépítésével kapcsolatban.

Putyin történelmi lépésnek nevezte Donald Trump amerikai elnök elhatározását, hogy elődjei gyakorlatával szakítva közvetlen tárgyalást kezdjen Észak-Koreával. A regionális válságok megoldásának „modelljének” minősítette a szíriai rendezési folyamatot, amelyben szerinte az esetek abszolút többségében a diplomáciai mechanizmusok játszanak majd szerepet, erőt pedig csak kikényszerített kivételes esetben fognak alkalmazni az abban rész vevő országok.

Méltatta az orosz „légierő” 2015-ben elkezdett szíriai beavatkozását, amely megakadályozta a „terrorista internacionálé” győzelmét ebben az országban, valamint azt, hogy „fegyveres banditák” ezrei hatoljanak be Oroszországba.