Fotó: MTI/EPA/Alekszej Nyikolszkij, archív
Hirdetés

Putyin hangsúlyozta: „Védelmi képességeink kiépítését tervezzük, hiperszonikus, lézer és más olyan fegyverrendszerek hadrendbe állításával, amelyekkel más államok nem rendelkeznek”.

„Ez ugyanakkor még nem ok arra, hogy bárkit is fenyegessünk” – fűzte hozzá.

Az orosz elnök leszögezte, hogy ezek az új fegyverrendszerek kizárólag Oroszország biztonságát szolgálják tekintettel a növekvő fenyegetésekre, ugyanakkor kész megtenni mindent azért, hogy új lendületet adjon a leszerelési folyamatnak.

„Másrészt viszont minden tőlünk telhetőt hajlandóak vagyunk megtenni a leszerelési folyamat továbblendítése érdekében, tekintetbe véve legújabb fegyverrendszereinket is, amelyek egyedüli feladata a biztonságunk szavatolása a ránk leselkedő növekvő fenyegetések miatt” – hangoztatta Putyin.

Az orosz elnök egyben rámutatott, hogy a védelmi képességek növelése keretében kiemelt szerepet kap a személyi állomány felkészítése, vagyis az intenzív katonai kiképzés. „Szeretném megjegyezni, hogy a hadgyakorlatok száma az idén negyedével növekedett. A továbbiakban is fontos szerepet játszik a tisztek és közkatonák szakmai felkészültségének javítása, a fegyelem és a morál megerősítése soraikban, mert ebben áll a fegyveres erők harckészültségének záloga” – emelte ki Putyin.

Az orosz elnök tavaly jelentette be, hogy egyedülálló, új fegyvereket fejlesztenek ki, köztük az Avantgard kódnevű hiperszonikus hadászati interkontinentális rakétarendszert, amely hagyományos és atomrobbanófejek hordozására egyaránt alkalmas. Az új eszközök között említette még egy nagysebességű, nukleáris robbanótöltet hordozására alkalmas víz alatti drónról, illetve a Kinzsal (Tőr) névre elkeresztelt, légi indítású rakétáról is.