Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin, archív, illusztráció
Hirdetés

Putyin utasította megbízottjait, hogy személyesen felügyeljék a régiók kórházi kapacitásának felmérését, a lélegeztetőgépek állapotának és a felszereltségnek az ellenőrzését, az orvosok továbbképzését a lélegeztetőkészülékek kezelése terén és az egészségügyi szakemberek bérének időben való folyósítását. Elrendelte továbbá pótlólagos készletek beszerzését a koronavírus-fertőzés kezelésére alkalmas gyógyszerekből, a régióközi együttműködés alkalmazását a betegápolásban, az egységes adatbázis megteremtését, újabb regionális diagnosztikai központok megnyitását, hazai és külföldi tesztrendszerek beszerzését.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az üzletekben és a gyógyszertárakban biztosítsák az emberek közötti másfél-két méteres távolság betartását, valamint hogy a 65 évnél idősebbek maradjanak otthon. Sürgette, hogy a helyi, a regionális és a szövetségi szervek hatékonyan hangolják össze tevékenységüket.

„Minden, az adott helyzetben szükséges intézkedést meg kell hozni, még akkor is, ha a problémát nem ismerő emberek valamelyest eltúlzottnak is vélik őket Oroszország szempontjából” – mondta megbízottjainak Putyin, arra bátorítva őket, hogy tanuljanak más országok tapasztalataiból.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a helyetteseivel folytatott tanácskozáson az orosz fővárosban és Moszkva megyében hétfőn bevezetett kijárási korlátozáshoz hasonló intézkedések bevezetését javasolta a többi orosz régió vezetőinek is.

Moszkva és Moszkva megye lakosai számára hétfőtől határozatlan időre kötelező házi karantént rendeltek el. Az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat. Az orosz főváros és környéke lakóit arra kötelezték, hogy az utcán, az üzletekben, – a taxik kivételével – a közösségi közlekedési eszközökön és más nyilvános helyeken legalább másfél méteres távolságot tartsanak egymástól.

A lakást elhagyni a rendelkezés értelmében az elkövetkező napokban csak külön engedély birtokában lehet majd. Moszkvában egyébként egy, a polgármesteri hivatal honlapján hétfőn megjelent közlés szerint megtiltották, hogy az emberek vendégségbe járásra vagy rokonlátogatásra használják a taxit.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az előírások betartását napról napra szigorúbban fogják ellenőrizni. Mint mondta, reményei szerint a hét végéig sikerül olyan informatikai rendszereket üzembe helyezni, amelyekkel nyomon lehet követni a lakosok mozgását, és meg lehet akadályozni a karantén megszegését. Mint mondta, ehhez meg kell hozni egy ezt szabályozó szövetségi törvényt is.

A moszkvai polgármester és a Moszkva megyei kormányzó által kihirdetett korlátozó intézkedések jogszerűségével kapcsolatban egyébként kételyét fejezte Andrej Klisasz, az orosz parlament alkotmányjogi és államépítési bizottságának elnöke. A szenátor a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint azt hangoztatta, hogy az orosz alaptörvény 55. cikke értelmében az állampolgárok jogait korlátozni csakis a törvényhozás és az elnök jogosult, szövetségi törvény révén.

A moszkvai operatív törzs ezzel szemben úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy Szobjanyin a fővárosban március 5-én bevezetett fokozott készültségi állapot rendelkezései értelmében, a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében jogosult volt korlátozni a polgárok mozgásszabadságát.

Szentpéterváron hétfő este a fővárosihoz hasonló korlátozó intézkedéseket hirdettek meg. A 65 év felettieket április 14-ig, mindenki mást pedig április 5-ig köteleztek elkülönülésre a Néva-parti metropoliszban.  A példát további 14 más oroszországi régió is követte.   

Az Oroszországban hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 302-vel nőtt, és elérte az 1836-ot. Moszkvában a növekmény 212 fős, itt 1226 fertőzöttet tartanak számon. A halottak száma 9, a gyógyultaké 66. Az egészségügyi minisztérium szerint 32 Covid-19-beteg állapota súlyos.

Moszkvában az újonnan kimutatott fertőzöttek több mint fele 40 évnél fiatalabb. A Rosszija 24 hírtelevízió közölte, hogy a fővárosi Szklifoszovszkij sürgősségi kórházban a lélegeztetőgép segítségével életben tartott betegek 40 százaléka a 40 esztendősnél fiatalabb korosztályhoz tartozik.

Oroszországban egyébként a járványhelyzettől függetlenül nem függesztik fel az április 1-jétől esedékes, 135 ezer újoncot érintő tavaszi sorozást. Az erről szóló rendelkezést hétfőn írta alá Putyin elnök.