Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

FRISSÍTÉS:
Az orosz alsóház harmadik – egyben utolsó – olvasatban is elfogadta szerdán a Vlagyimir Putyin elnök által januárban beterjesztett alkotmánymódosítási csomagot, amelyet kedden váratlanul kiegészítettek azzal, hogy eltörlik az egy személy által betölthető elnöki ciklusok számának korlátozását.
A szerdai szavazáson a 450 fős alsóházban 383 képviselő szavazott igennel a módosítási csomagra, 43 tartózkodott, és senki nem voksolt nemmel – közölte újságírókkal Vjacseszlav Vologyin, a ház elnöke.
A csomag elfogadáshoz szükség van még a felsőház jóváhagyására is.

Putyin kedden a parlament alsóházában mondott beszédében reagált ezzel arra, hogy nem sokkal korábban a kormányzó Egységes Oroszország párt egyik képviselője, Valentyina Tyereskova – a világ első női űrhajósa – ilyen irányú javaslattal állt elő.

Putyin értelmezése szerint Tyereskova javaslata arról szól, hogy el kell törölni a betölthető elnöki ciklusokra vonatkozó alkotmányos korlátozást bárki esetében – beleértve a hivatalban levő elnököt, vagyis őt is -, és engedélyezni kell, hogy újraindulhasson az elnökválasztáson, amennyiben ezt a nép is támogatásáról biztosítja alkotmánymódosításról április 22-én tartandó országos szavazáson.

„Elvileg ez a változat lehetséges lenne, de egy feltétel mellett, jelesül, ha az alkotmánybíróság hivatalosan úgy foglal állást, hogy egy ilyen módosítás nem mond ellent az alkotmány eszmeiségének és alapelveinek” – mondta Putyin, és elvetette azt, hogy a módosítás kifejezetten őrá, és nem általában véve mindenkire vonatkozzon.