Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Elnöki sajtószolgálat
Hirdetés

Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a „kollektív Nyugatot” és a „nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására vonatkozó tavaly decemberi orosz javaslatokról.

Az orosz elnök szerint a nyugati országok katonai konfliktusok kirobbantásával akarják fenntartani „hegemóniájukat”. Az állította, hogy Oroszország „az Egyesült Nemzetek Alapokmányával teljes összhangban” indított „különleges hadműveletet” Ukrajnában. Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és „vazallusait”, hogy durván beleavatkoznak szuverén államok belügyeibe, provokációkat, puccsokat és polgárháborúkat szerveznek. „Fenyegetéssel, zsarolással és nyomásgyakorlással próbálják a független államokat arra kényszeríteni, hogy engedelmeskedjenek akaratuknak” – mondta.

A 2014-es ukrajnai hatalomváltást Putyin szintén a Nyugat rovására írta, mondván, hogy ennek célja egy ellen-Oroszország megteremtése volt.

„Ukrajna népét ágyútölteléknek használják. (…) Szemet hunytak a neonáci ideológia terjesztése és a Donyec-medence lakosainak tömeges meggyilkolása felett, fegyverekkel, köztük nehézfegyverekkel látják el bőségesen a kijevi rezsimet” – mondta az orosz államfő.

Korábban írtuk

Megítélése szerint a fegyverszállítás célja az ukrajnai konfliktus elnyújtása, és a Nyugat ugyanígy jár el a potenciális konfliktusok felszításával Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Putyin arról is szólt, hogy szerinte a nyugati államok „NATO-szerű rendszert” akarnak létrehozni az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását „alaposan kitervelt provokációnak” minősítette.