Fotó: bumm.sk
Hirdetés

„Az emberek őshonosokra, első- és másodosztályú és egyéb kategóriákba való besorolása egészen pontosan a náci Németország elméletére és gyakorlatára emlékeztet” – mondta az orosz elnök az Ukrajna tősgyökeres népeiről szóló törvényjavaslatot kommentálva, amely az oroszokat nem sorolja ebbe a kategóriába.

Putyin hangsúlyozta, hogy „negatívan viszonyul” a kezdeményezéshez. Felvetette, hogy mi lesz azokkal, akikben többfajta vér keveredik, megemlítve, hogy talán a „zsidó nemzetiségű” Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esetében is ez lehet a helyzet.

„Mi lesz ezekkel az emberekkel? Most körzővel mérik majd meg a koponyájukat és más testrészeiket, mint a náci Németországban, és ahogy ott is, megállapítják majd, hogy ki az igazi árja és ki nem? Megállapítják, ki az igazi és a nem igazi ukrán?” – fogalmazott Putyin, leszögezve, hogy olvasta a törvénytervezetet.

Idézte a tervezet egyik cikkét, amely szerint az őshonos népek nem vethetők alá koralapú megkülönböztetésnek.

Korábban írtuk

„Van egy általános törvényi szabály, amelynek értelmében minden megengedett, ami nem tilos. Tehát az őslakosokat nem lehet diszkriminálni, de a nem őslakosokat igen? Beleértve az oroszokat is” – mondta Putyin.

Emlékeztett arra is, hogy az ukrán államiságot a Szovjetunió teremtette meg. A továbbiakban azzal érvelt, hogy annak a területnek, a mai nyelven szólva három megyének a lakói, amelyek az 1654-es pereszjaszlavi rada (tanács) után egyesültek újra Oroszoroszággal, dokumentáltan orosznak és pravoszlávnak vallották magukat.

„Nyilvánvaló tény, hogy azok az emberek, akik ezekkel a területekkel együtt kerültek az orosz állam összetételébe, orosznak nevezték magukat. Ezért az oroszokat nem őshonos népnek nevezni egyszerűen nemcsak inkorrekt, de nevetséges és butaság is. Nem felel meg a történelemnek” – mondta.

Kifejezte meggyőződését, hogy noha az ukrán törvényjavaslat nem felel meg a nemzetközi humanitárius jognak, ám a nemzetközi szervezetek és a Nyugat részéről nem lesz rá reakció.

„Ukrajnában Oroszország ellenpólusát alakítják ki, ezért inkább semmit sem vesznek észre, köztük a horogkereszteket sem, amelyekkel neonácik járják Ukrajna városait” – fogalmazott Putyin.

Úgy vélekedett, hogy a nem őshonos néppé nyilvánítás „nagyon komoly csapást mér az orosz nép egészére”, amit nem lehet közömbösen fogadni. Emlékeztetett rá, hogy a szovjet népszámlások idején milliók vallották magukat orosznak.

„Senki sem akar majd másodosztályú ember lenni, és akkor az őket a nyelv és a normális emberi élet egyéb összetevői területén érő diszkriminációról már nem is szólok” – fogalmazott Putyin.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán törvénytervezet mások mellett a lengyeleket és a magyarokat is hátrányosan érinti.

Arra figyelmeztetett, hogy a törvénytervezet megvalósulása nyomán milliók kényszerülnek majd távozásra vagy arra, hogy átnevezzék magukat. Közölte, hogy fontolóra vette egy, az ukrajnai oroszokról szóló cikk megírását. Putyin korábban a második világháború kitörésének körülményeiről jelentetett meg publikációt.

Volodimir Zelenszkij május 18-án jelentette be, hogy törvénytervezet terjesztett be az ország tősgyökeres népei jogainak biztosítása érdekében. A dokumentum értelmében őshonos népnek az olyan autochton etnikai közösség tekinthető, amely Ukrajna területén alakult ki, eredeti nyelv és kultúra hordozója, amelynek hagyományos, társadalmi, kulturális vagy képviseleti szervei vannak, amely Ukrajna őshonos népeként ismeri el magát, amely a lakosságon belül etnikai kisebbségnek számít, és amelynek Ukrajnán kívül nincs államalakulata. A Zelenszkij által javasolt definíció értelmében az ukrajnai oroszok nem számítanak őshonos népnek.