Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: ShutterStock (illusztráció)

Három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a szomszédos izraeli területekre péntek délelőtt. Az egyik becsapódott, kettőt viszont elfogott a Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer. Izrael kora délután ellencsapással válaszolt, egyik oldalon sincsenek sebesültek – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Válaszul a gázai rakétákra az izraeli hadsereg tankágyúkkal és repülőgépekkel mért ellencsapást a radikális iszlamista Hamász szervezet két állására, de a Hamász közlése szerint ezek nem okoztak sebesüléseket. Izrael az övezetet ellenőrző Hamászt tekinti felelősnek az enklávéből kiinduló minden támadásért, függetlenül attól, hogy a fegyveresek melyik palesztin szervezethez tartoznak.     A Gázából indított három rakétából kettőt kilőttek a levegőben a Vaskupola rakétái, de az egyik palesztin rakéta egy épületbe csapódott, anyagi károkat okozva.     

Az incidens idején éppen emlékünnepséget tartottak az egyik Gáza melletti településen Oron Shaul, a legutóbbi gázai háborúban elesett egyik katona emlékére, aki ezen a napon lett volna 24 éves.     A szabadtéri megemlékezésen jelen volt az izraeli hadsereg számos főtisztje és több vezető politikus, köztük Avi Gabai, a Munkapárt elnöke. A résztvevők a riasztás hallatán fedezéket kerestek, vagy a földön fekve próbálták védeni magukat.     

Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő december 6-i bejelentése óta harminc rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, felük még az övezetben ért földet. A rakétatámadásokra az izraeli hadsereg ellencsapásokkal válaszolt.

(MTI)