Jussie Smollett, az Empire című tévésorozat sztárja, aki egyrészt feketebőrű, másrészt nyíltan homoszexuális, január 29-én feljelentést tett: azt állította, hazafelé menet két maszkos férfi megtámadta, ismeretlen anyaggal locsolták le, kötelet helyeztek a nyaka köré, miközben rasszista és melegellenes gyalázkodásokat kiabáltak és azt, hogy „Ez itt a MAGA-ország”. (MAGA = Make America Great Again; Donald Trump választási szlogenje) Szerdán a chicagói hatóságok azonban bűncselekmény gyanúja miatt emeltek vádat a sztár ellen, akit hamis feljelentés megtételével vádolnak.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

E sorok írásakor Smollett még nem adta fel magát a rendőrségen, védőügyvédei már tudnak a vádakról, és egy nyilatkozatban azt írták, „Mint minden más állampolgár, Smollett urat is megilleti az ártatlanság vélelme különösképpen abban az esetben, ha a mostanihoz hasonló nyomozásról van szó, amikor is mind hamis, mind valós információ is kiszivárgott.”

Az Empire sorozatot készítő 20th Century Fox és a Fox Entertainment egyelőre nem kommentálták a fejleményeket.

Miután Smollett megtette a januári feljelentést, a nyomozók alaposan átvizsgálták a térfigyelő kamerák felvételeit arról a környékről, ahol a színész szerint megverték őt, de nem találták nyomát az állítólagos támadásnak. Nyilvánosságra hozták azonban két férfi fotóját, akiket az üggyel kapcsolatban ki akartak hallgatni.

Még múlt hét péntekén a Fox News hírcsatornának a rendőrség képviselője elmondta, két embert kérdeztek ki és vettek őrizetbe az állítólagos bűncselekménnyel kapcsolatban, ám a vádemelés elmaradt. A két férfit – akiket a rendőrség „nigériai testvérekként” azonosított – a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren fogták el múlt szerdán, amikor visszatértek az Egyesült Államokba Nigériából. A rendőrség szerint kettejük közül legalább az egyik az Empire stábjának tagja. 

Új bizonyítékokra hivatkozva aztán pénteken szabadon bocsátották a két férfit. A következő napon az is kiderült, hogy a hatóságok már nem áldozatként kezelik Smollettet.

Miközben egyre több kérdés merült fel, Smollett nemrég azt nyilatkozta, hogy „dühös” a „támadások” miatt, amelyeket olyanoktól kap, akik nem hiszik el az állításait vagy egyszerűen nem tartják azokat lényegesnek.